Home Kismarosi Svábok Utolsó őszi napsugarak fényében ünnepeltük meg Rézi névnapját

Utolsó őszi napsugarak fényében ünnepeltük meg Rézi névnapját

Utolsó őszi napsugarak fényében ünnepeltük meg Rézi névnapját
Fotó: Révuti Norbert

Október 10-én a Német Nemzetiségi önkormányzat Kismaros szervezésében ismét megtartottuk a már hagyományosnak mondható Rézi-napot. A jelen járványhelyzetre való tekintettel a rendezvény nagy része az udvaron zajlott, illetve a zárt térben is ügyeltünk a higiéniai előírások betartására. 

A színes ünnepi programot a Vilcsek Gyula Általános Iskola 2. b osztályos nemzetiségi oktatásban részt vevő diákjai nyitották meg. A gyerekeket Farkasné Badak Andrea pedagógus készítette fel.

A műsor a Dunakanyar Fúvósegyüttes több mint egy órás műsorával folytatódott. A jó időnek hála, valamint a kismarosi emberek zeneszeretetének köszönhetően sokan eljöttek, hogy meghallgassák őket. A változatos koncert után a Művelődési Házban folytatódott a műsor, ahol a Marus Hagyományőrző Tánccsoport polkákból és keringőkből álló táncait élvezhették a vendégek. A tánccsoport tagjai a fellépésen Marus feliratú maszkokat viseltek, ezzel is felhívva a figyelmet a maszk viselésének fontosságára. Az idősebb korosztály után a fiatalok foglalták el a színpadot, a Kismaros Táncegyüttes fergeteges hangulatú műsora következett.

A műsorok után a rajzverseny eredményhirdetése következett, melynek témája „őseink öröksége” volt. A 4 fős zsűri (Bognár Noémi, Krebszné Gábor Tamara, Hertel Szilvia, Babus Tamás)  nem csak szakmai szempontok alapján hoztak döntést, hanem a sváb hagyományok megjelenítését is kiemelten figyelték. A német önkormányzat külön díjban is részesített 2 tanulót. Külön öröm volt idén is, hogy a Kis Morgó Óvoda kis óvodásai is készültek a versenyre. A rajzverseny eredményhirdetése után a nemzetiségi önkormányzat elnökasszonya és képviselői köszönet ajándékot nyújtottak át Gyurkovicsné Pálfi Andrea rajztanárnőnek, aki megfestette a falu látképét, mint színpadi dekorációt.

A műsor sváb táncházzal folytatódott, amelyet Winhardt-Szeltner Ildikó tartott. Míg fiatalok és idősebbek egyaránt ropták a nagyteremben, addig odakint Bartha Tóni bábszínháza készülődött, hogy Paprika Jancsi visszatér című előadását mutassa be a közönségnek. 

A színes program lezárásaként Végvári Györgyi Mesélő Házak elnevezésű sétáján vehettünk részt, amelynek végén a részvevők megtekinthették a Múzeum új épületét  és benne a Riener kiállítást. 

Az egész délutáni program alatt a gyerekeket a Virgonckodó népi játszóház és Bács Botond kézműves asztala várta. 

Beszámolóm végén szeretnék a nemzetiségi önkormányzat nevében köszönetet mondani a Művelődési Ház dolgozóinak a segítségért, Almássy Gábornak az önzetlen támogatásért és mindenkinek aki segítette a rendezvény sikerét. A programok pályázati támogatásokból is megvalósultak, így köszönet a Bethlen Gábor Támogatáskezelőnek és Magyarország Kormányának a pályázatokért. 

Krebszné Gábor Tamara