A lezárás mindig egy új kezdet. Valaminek a vége megható, szomorú, de mégis örömteli, és izgalmas is egyben, hiszen új lehetőségeket, és utakat nyit mindenki számára.
Szép emlékeket felidézve, könnyek közt búcsúztak a végzősök, június 16-án, pénteken délután 18 órakor a Vilcsek Gyula Általános Iskolában.
Az ünnepség elején a nyolcadikosok körbejárták az iskolát kívül-belül, így búcsúzva az épülettől, a tantermektől és az udvartól. A vonuló diákokat Magda Bálint osztályfőnök vezette, az együtt eltöltött 5 év után, utoljára.
A virágok átadását követően Beja Janka, Lévai Mirjam, Balog Dalma, Nagy Ízisz és Réti Kinga búcsúztatta a ballagókat a hetedik osztályosok nevében, minden egyes végzőst külön felsorolva, kiemelve legfőbb jó tulajdonságukat, s ezzel megmosolyogtatva őket.
Ezután Ruff Eszter Kata (az idei Vilcsek-díjas) köszönt el a nyolcadikosok üzenetét tolmácsolva.
A hagyományoknak megfelelően búcsúszalag is került az iskola zászlajára, amit idén Csaba Boglárka és Német Kevin köthetett fel.
Ezek után Nyúli Edina igazgató asszony szívhez szóló, útra bocsájtó szavai következtek, majd az osztály legjobbjait díjazták.
Az intézményvezető asszony ismét gratulált Ruff Eszter Katának, aki a március 15-i ünnepségen vehette át a Vilcsek-díjat.
Példás magatartásukért, és kitűnő tanulmányi eredményeikért oklevelet és jutalomkönyvet kaptak: Longável Gyöngyvér, Medgyes Enikő és Ruff Eszter Kata.
A Német Nemzetiség Önkormányzat Riener Rezső-díját idén Erdővölgyi Emilné, az NNÖK elnökasszonya Csizmadia Emesének adta át.
Az Oktatás-Fejlesztési Alapítvány díját dr. Dabóczi Ákos, az alapítvány titkára adta át Medgyes Enikő és Manczur Márton részére.
A Börzsönyi Borostyán Vadásztársaság Földtulajdonosi Közösség nevében Poldauf Gábor vadászmester adta át jutalmát Fehértói-Nagy Margitnak.
A legjobb magyaros díját, a tantárgy tanulása kapcsán nyújtott teljesítményük alapján Longável Gyöngyvér, Réti Júlia, és Csizmadia Emese nyerte el. Az elismeréseket Nyúli Edina intézményvezető asszony nyújtotta át.
Kiemelkedő sportteljesítményeikért „Jó tanuló, jó sportoló” díjat kapott Utasi Henrietta és Poldauf Gábor, amit a Kismarosért Közalapítvány nevében Bonifert Györgyné és Pálmai Károlyné adott át.
Angol nyelvből kitűnően teljesítettek, ezért szintén díjazottak lettek: Csizmadia Emese és Nagy Botond.
A jutalmak átadása és átvétele után Neubauer Rudolf beszéde következett, aki sok sikert kívánt a végzős diákoknak, végül pedig a Szülői Szervezet elnöke, Rabb Zsuzsa köszönte meg a sok éves kitartó munkát a távozó szülőknek, Bonifertné Száraz Líviának és Poldaufné Ambrus Juditnak.
A zárómomentumként a nyolcadikosok szabadon engedték léggömbjeiket, ezzel szimbolizálva a búcsúzást, az elengedést, és az új kezdet szabadságát.
(megj.: A lufik öko-környezetbarát, gyorsan lebomló anyagból készültek ;))
Fridrik Klaudia Bernadett