Zacskómentes nap Kismaroson és Verőcén

0
1889
Szeptember 29-én helyi kezdeményezésű Zacskómentes Napot tartunk a Dunakanyarban. Célunk, hogy a lakosságot és szolgáltatókat egyaránt ráébresszük az egyszer használatos műanyag zacskók káros következményeire, közösen elgondolkozzunk a világszerte halmozódó szemét kérdéskörén, és ötletes megoldásokat találjunk a feleslegesen termelt helyi szemetünk mennyiségi csökkentésére.
 
A mértéktelen fogyasztás éltetése a múlt század közepére vált elterjedté a nyugati kultúrában, az 1970-es években gyűrűzött be hazánkba, majd az 1990-es évek végére érte el nemzetközi tetőpontját. Míg nagyszüleink egy életre vásároltak bútort maguknak, és kis bevásárlásaikat még kosárban és fonott szatyrokban vitték haza, addig a 2010-es évek közepére általánossá vált, hogy a háztartások 5-10 évente cserélik le hol az ülőgarnitúrát, hol a konyhapultot, és 25-40 percnyi használat után dobnak szemétre egy-egy bevásárlószatyrot. Míg nagyanyáink háztartásában csupán egy vödörnyi elszállítandó szemét keletkezett hetente, addig korunk háztartásai heti 2-3 zsáknyi elszállítandó szemetet is termelnek. Míg nagyanyáink lomtalanítása főként abból állt, hogy új gazdáját vagy új felhasználási módját keresték a megunt bútoroknak, addig korunk háztartásai az éves lomtalanítás alkalmával javítható bútorok tonnáit szállíttatják el megsemmisítésre.
 
A hulladéklerakó telepek megteltek, és újabbak csak nagyon nehezen nyílnak, mert egyetlen község sem támogatja, hogy pont az ő településének határába temessék el fél Pest megye szemetét. Keleti és afrikai országok már nem fogadnak be több hulladékot tőlünk. Északi szomszédaink már nem hajlandóak elégetni a farostlemezes, mérgező lomunkat. Társadalmunk egyre inkább nyögi a saját maga által legyártott szeméthegyek súlyát. Ideje kevesebb szemetet temelni, azaz kevesebb szemetet vásárolni.
 
Szeptember 29-én mi, dunakanyariak, egyetlen pici lépést teszünk meg a fogyasztás csökkentése irányába. Aznap a boltokban nem fogadunk el egyszer használatos műanyagzacskókat- és szatyrokat. Aznap kosárral megyünk bevásárolni, otthonról hozott kis edénybe kérjük a felvágottat vagy az áfonyát, eldobható műanyagpohár helyett saját bögrékből teázunk a verőcei Mihály-napi Vásárban, és nem elszállíttatjuk, hanem komposztáljuk a keletkezett zöld hulladékot. Talán máskor is így teszünk majd. Egyszer talán ez válik megszokottá.
Tartsanak velünk – együtt könnyebb!
 
A CivilVerőce csapata
 
plakat