25 éves a Kismarosi Kikiáltó

0
764

A Kismarosi Kikiáltó huszonöt éves lett. Ez csupán egy egyszerű, tagmondatok nélküli, csak alanyt, állítmányt és egy határozószót tartalmazó mondat. Mégis elég ereje van ahhoz, hogy szerzőt és olvasót egyaránt megragadjon. És legalább egy kicsi időre ne is engedje el.

1991 májusában jelent meg az első újság ezen a címen. Közösségi kezdeményezés volt, talán suta, kicsit útkereső, de elvitathatatlan érdeme, hogy tele volt lelkesedéssel. Tenni akarás volt mögötte. A tájékoztatás és a tájékozódás igénye.

Mindemellett pedig tele volt jóindulattal.

Azóta eltelt egy emberöltő, de azon kívül, hogy az újság elkészítésének technológiája változott, minden más maradt a régiben. A Kismarosi Kikiáltó szellemiségében nem változott. A formája, az arca időről időre más lett, hiszen minden szerkesztője megpróbált hozzátenni valamit saját magából is. Meg az idők és a divat is változott közben, a Kikiáltó pedig tartotta a lépést. A szellemisége, a benne lévő tartalom mozgatórugója azonban ugyanaz, ami 1991-ben lehetett: időről-időre összefoglalni és közzétenni azt, ami a lakóhelyünkön, vagy még inkább tágabb otthonunkban, Kismaroson történik.

A huszonötödik születésnap komoly évforduló. Nem olyan, amelyiken az embernek számot kellene vetnie, hanem olyan, amelyiken úgy érezheti, hogy most már biztos alapokról tekinthet a jövőbe. Egy huszonöt éves ember ilyenkor vesz lendületet igazán és ugrik neki az élete következő szakaszának. Tele van energiával, kihívásokat keres és le akarja győzni a világot.

Azt remélem, hogy a Kismarosi Kikiáltó is hasonló életszakaszában van. A körülöttünk rendkívül gyorsan változó világ a lapnál is magával hozta a változtatás szükségét. Ezért tehetségünkhöz és legjobb tudásunkhoz mérten igyekszünk alakítani, sőt jól alakítani egy immár negyed százados intézményt. Adni neki a nyomtatott forma mellett (és semmiképpen sem helyette!) erősebb internetes jelenlétet. Adni neki lehetőséget, hogy a legnépszerűbb mai kommunikációs csatornákon, a közösségi oldalakon is megjelenjen. Ezzel egyben megadni az interakció, a reagálás lehetőségét azoknak, akik miatt ez a lap létezik: az olvasóinak.

Különös felelősség a nyomdába küldeni egy lapszámot. Az volt huszonöt éve és az ma is. És a Kismarosi Kikiáltó eddigi negyed százada alatt ez a felelősség ott volt minden egyes kinyomtatott oldalon, minden egyes lapszámban. Ott volt a törekvés arra, hogy Kismaros fejlődését, a benne élőket, a velük történteket, a falu nyilvános és intim pillanatait megmutassa a maiaknak és megőrizze az utánuk következőknek. Hogy dokumentuma legyen a közös életünknek.

Abban bízom, hogy a következő, minden bizonnyal izgalmas huszonöt évben is ez marad majd a legfőbb feladata.

Lakatos Péter, főszerkesztő

 

Boldog 25. születésnapot, Kismarosi Kikiáltó!

 

Az elmúlt hónapban sikerült a végére érni, az eddig megjelent összes Kismarosi Kikiáltó digitalizálásának. Terveink szerint hamarosan az összes szám elérhető lesz online is. Köszönet az elvégzett munkáért Müller Petrának és Ungi Dánielnek. A teljes gyűjtemény, amit feldolgozhattunk, Szekeres Sándor jóvoltából állt rendelkezésünkre, aki a szkennelés végeztével beköttette a lapokat. A 7 kötetbe foglalt kismarosi történelem nem sokára a könyvtárunkba kerül, ahol olvashatóak lesznek az eredeti példányok.

Az alábbi képek a Kismarosi Kikiáltó 25 éves születésnapján készültek. A kiállítás még megtekinthető a Művelődési Házban.

 

[Not a valid template]

 

A Kismarosi Kikiáltó 25 éve

– 1991 május-június a lap első száma, további számok: augusztus, szeptember és október ezekben az impresszum csak a főszerkesztőt és címet tartalmaz.

Fejlécen KISMAROSI KIKIÁLTÓ

Lap alján 1991, május-június Ára: 30.- Ft

Impresszum: teljes hátsó oldal, hirdetés lehetőség és infók.

Kiadó: nincs megnevezve, havi lap.

Főszerkesztő. Wiesner György,

Szerkesztők: Beja Ágnes, Gabriella, Embery-Isztin Zsófia, Hertai Gyula, dr. Márkus Gabriella, Moór Róbert, Wiesner Imre.

 

– 1992 február azonos az1991 évi megjelenéssel, ár 20.-Ft. További szám nem jelent meg.

Impresszum: nincs

 

– 1993 TÉL felirattal, az 1991évi megjelenéssel azonos, ár 30.-Ft. A szám utolsó oldalán utal és átvesz egy 1993. február 1-én megjelent cikkre. Tartalma a 1992 év beszámolója.

Impresszum nincs.

További szám a teljesen új főoldalú decemberi szám. Fenn KISMAROSI KIKIÁLTÓ, a lap lábrészén: 3. évfolyam 2. szám 1993. december és 30.-Ft. Első cikke az év eseményeinek összefoglalója. Impresszum nincs.

 

– 1994. februárban megjelent szám megjelenésében hasonló az 1993 2. számhoz. Lábrészen 1994. február.

Impresszum: az első belső oldalon.

Főszerkesztő. Wiesner György, művészeti vezető: Pintér Tünde,

Szerkesztők: Embery-Isztin Gabriella, Moór Róbert, Neubauer Rudolf, Réti József.

 

– 1994. márciusában megjelent szám

Fejlécen KISMAROSI vízszintesen a KIKIÁLTÓ bal margó mellett függőlegesen,

Alcím: Kismaroson és környékén lakó polgárok újságja

Lap alján 4. évfolyam 2. szám, Ár: 30.- Ft

Kiadó: Kismaros Község Önkormányzati Hivatala.

Főszerkesztő. Wiesner György, művészeti vezető: Pintér Tünde,

Szerkesztők: Embery-Isztin Gabriella, Moór Róbert, Neubauer Rudolf, Réti József.

 

– 1995. évben nem jelent meg az újság erre utal az 1996 évi májusi szám.

 

– 1996. év Első szám, május, további számok: július, szeptember, november, december

Fejlécen: Kismaros régi ovális bélyegző címere (bal oldalon), KISMAROSI KIKIÁLTÓ

A Kismarosi Önkormányzat lapja évszám, hónap 40 Ft.

A vezércikkben: „Hosszú álmából szeretnénk felébreszteni a Kismarosi Kikiáltót.” ”Terveink szerint kéthavonta jelentkezik majd.”

Impresszum:

Kiadó: Orosz János (polgármester).

A szerkesztőség tagjai: Ladányi Károly, Neubauer Rudolf, Réti József, Végvári Györgyi, Wiesner Éva.

 

– 1997. év. Megjelent számok: február, április, június, augusztus, október, november (különszám), karácsony.

Fejlécen: Kismaros régi ovális bélyegző címere (középen), (félkörívben íveli) KISMAROSI KIKIÁLTÓ

A Kismarosi Önkormányzat lapja évszám, hónap 50 Ft.

Felelős kiadó: Orosz János polgármester.

A szerkesztőség tagjai: Ladányi Károly, Réti József (novemberig), Végvári Györgyi (októberig), Wiesner Éva, Horváth Ödön (novembertől).

 

– 1998. év. Megjelent számok: február-március (összevont szám), április (húsvét), június, augusztus, választási különszám (október, egyedi címforma), október, december (új fejléc).

Fejléc: változatlan decemberig. Az új fejléc: Márványozott keretes felületen, bal oldalon az eddigi falucímer, két soros cím, évszám, hónap.

Felelős kiadó: Orosz János (polgármester).

A szerkesztőség tagjai: Horváth Ödön, Ladányi Károly, Wiesner Éva, Adorján Antal (augusztustól).

A decemberi szám megjelenése új szerkesztőséggel.

Felelős szerkesztő: Hujbert Tamás.

A szerkesztőség tagjai: Beja Józsefné, Horváth Ödön, Hujbert István, Ladányi Károly, Ogel János, Poldauf Gábor, Wiesner Éva.

 

– 1999. év. Megjelent számok: havonként.

Fejléc:Márványozott keretes felületen, bal oldalon az eddigi falucímer, két soros cím, évszám, hónap. A keret balsarkában ferdén Ára: 50 Ft. A szeptemberi számtól az ár és címer a kereten kívűl.

Felelős kiadó: Orosz János (polgármester októberi lemondásáig), Ladányi Károly (alpolgármester novembertől).

Felelős szerkesztő: Hujbert Tamás.

A szerkesztőség tagjai: Beja Józsefné, Horváth Ödön, Hujbert István, Ladányi Károly, Ogel János, Poldauf Gábor, Wiesner Éva.

 

– 2000. év. Megjelent számok: havonként. Október-november egyben.

Fejléc: változatlan.

Felelős kiadó: Ladányi Károly (alpolgármester márciusig), Moór Róbert (polgármester márciustól).

Felelős szerkesztő: Hujbert Tamás (februárig), Hujbert István (márciustól), (augusztustól) Mészáros Ferenccel.

A szerkesztőség tagjai: Beja Józsefné, Horváth Ödön, Hujbert István (márciusig), Ladányi Károly, Ogel János, Poldauf Gábor, Takácsné Nagy Éva, Wiesner Éva.

 

– 2001. év. Megjelent számok: havonként.

Fejléc: új fejléc, bal oldalon címer, keret és háttér nélküli cím, évszám, hó, ár 50 Ft. Júniustól a címert lecserélik a jelenlegi címerre.

Felelős kiadó: Moór Róbert polgármester (októberi lemondásáig), Ladányi Károly alpolgármester (októbertől).

Szerkesztő: Réti József

 

– 2002. év. Megjelent számok: havonként.

Fejléc: a 2001 júniusival azonos, évszám, hó, ár 60 Ft.

Felelős kiadó: Orosz János polgármester (októberig), Poldauf Gábor polgármester (novembertől)

Szerkesztő: Réti József

 

– 2003 év.Megjelent számok: havonként.

Fejléc: változatlan, évszám, hó, ár 80 Ft.

Felelős kiadó: Poldauf Gábor polgármester

Szerkesztő: Réti József 2003 decemberi számban lemond.

 

– 2004 év.Megjelent számok: havonként márciustól. 5. sz. külön kiadás.

Fejléc: szín és méret változás, az évszám után törtvonallal a kiadás száma, ára: 100 Ft.

Felelős kiadó: Poldauf Gábor polgármester

Szerkesztők: Hivert Gábor, Makk Dániel, ifj. Hajdú László.

 

– 2005 év. Megjelent számok: havonként. 6.-7.sz. közt nyári külön kiadás.

Fejléc: változatlan. A decemberi számtól a „K” betűk csak körvonallal és a megjelenés dátumával.

Felelős kiadó: Poldauf Gábor polgármester

Szerkesztők: Hivert Gábor, Makk Dániel (szeptemberig), ifj. Hajdú László.

 

– 2006 év. Megjelent számok: havonként.

Fejléc: változatlan.

Felelős kiadó: Poldauf Gábor polgármester(decemberig), Sesztay Nándor (decembertől)

Szerkesztők: Hajdú László, Hivert Gábor.

 

– 2007 év. Megjelent számok: havonként.

Fejléc: a cím gót betűsre változik, majd februártól kis szerkezet módosítás, lekerül a megjelenés dátuma.

Felelős kiadó: Sesztay Nándor

Szerkesztők: Hajdú László, Hivert Gábor (júliusig).

 

– 2008 év. Megjelent számok: havonként. A júliusi szám nem jelent meg szerkesztő váltás miatt.

Fejléc: változatlan júniusig. Az augusztusi egyszerűsített fejléccel a kiadás szám megszűnik. A szeptemberi számtól a címer a Kismarosi és a Kikiáltó szó közt. Augusztustól a „relatarefero” a fejlécben. A decemberi szám Ünnepi lapszám.

Felelős kiadó: Sesztay Nándor

Szerkesztők: Hajdú László (augusztusig), ifj. Poldauf Gábor.

 

– 2009 év. Megjelent számok: havonként. Májustól színesre változik.

Fejléc: változatlan, az impresszum a lap első oldal lábrészére kerül.

Felelős kiadó: Sesztay Nándor

Szerkesztők: ifj. Poldauf Gábor.

 

2010 év. Megjelent számok: havonként.

Fejléc: változatlan.

Felelős kiadó: Sesztay Nándor

Szerkesztő: ifj. Poldauf Gábor.

 

2011 év. Megjelent számok: havonként.

Fejléc: változatlan.

Felelős kiadó: Sesztay Nándor

Szerkesztő: ifj. Poldauf Gábor. Februártól főszerkesztő: ifj. Poldauf Gábor, szerkesztő: Hajdú Mónika, és októbertől Hajdú Emese.

 

2012 év. Megjelent számok: havonként.

Fejléc: új fejléc januártól. A cím gót betűs a két szó közt falurészlet, címer montázs, az impresszummal. Májustól a montázs a két szó közül az impresszumba ékelődik.

Felelős kiadó: Sesztay Nándor

Főszerkesztő: ifj. Poldauf Gábor.

Szerkesztők: Hajdú Mónika (júniusig), Hajdú Emese.

 

2013 év. Megjelent számok: havonként.

Fejléc: változatlan.

Felelős kiadó: Sesztay Nándor

Főszerkesztő: ifj. Poldauf Gábor.

Szerkesztők: Hajdú Emese.

 

2014 év. Megjelent számok: havonként, ingyenes. „Nyári különszám!” felirattal jelent meg (előre jelezve a 2013. decemberi számban). Október november nem jelent meg, a lecserélődött faluvezetés miatt a szerkesztőség nem működött.

Fejléc: változatlan októberig.

Felelős kiadó: Sesztay Nándor októberig.

Főszerkesztő: ifj. Poldauf Gábor októberig.

Szerkesztők: Hajdú Emese októberig.

A decemberi szám színes borítóval, új fejléccel jelent meg „Kismarosi Kikiáltó, különszám 2014. december, ár: 250.-Ft”, impresszum nélkül.

 

2015 év. Megjelent számok: havonként. Január-február 1-2 összevont szám.

Fejléc: a 2014. decemberi kiegészítve évszám utolsó két számjegye.

Felelős kiadó: Aradi Szilveszter

Felelős szerkesztő: Lakatos Péter

Szerzők: számonként változó.

 

Az adatokat összeállította: Szekeres Sándor