A karatéban mindig van lehetőség

0
271

Közel egy hónapja nincsenek a szokott módon edzések, de úgy gondolom, mindig van és lesz is lehetőség. A sportágunk gyakorlatainak jelentős része pár nélkül végezhető, így a testmozgás önállóan is megvalósítható.

Karatékáim számára igyekszünk folyamatos lehetőséget biztosítani a fejlődéshez. Edzéseket online, élőben tartok, és köszönhetően a különböző platformoknak, én is látom őket, így a kapcsolat fennmarad és az edzések minősége is kielégítő. Ezen kívül edzés videókkal egészítettük ki a lehetőségeket.

Sikerült felvenni a kapcsolatot egy Budapesten tanuló japán karatékával, akivel közös edzéseket tudunk lebonyolítani, ezzel is színesebbé téve a tréningeket. Ebben az időszakban igyekszem erősíteni és kialakítani új kapcsolatokat.

Szerencsére az online versenyzést is sikerült megoldani. A karateprogramok.hu szervezője, Gali Csaba országos szinten szervez élő karateversenyeket, ahol a versenyzők otthonukban, vagy dojojukban tudnak szerepelni. Az első hazai online versenyen, kategóriájában Kovács Gergely a 3., Prétor Máté Csaba a 4. és Mathé Albert Eduárd az 5. helyen végzett. Ezen kívül egy nemzetközi, videó alapú versenyre is beneveztünk, melyen Kovács Gergelynek sikerült az első mérkőzésen szlovák ellenfelét legyőznie, azonban iráni ellenfele jobbnak bizonyult.


Létrehoztam egy videó alapú házibajnokságot a gyerekeknek, ami három fordulóból áll. Célja a motiváció fenntartása és a gyakorlásra ösztönzés. A három forduló végén a dobogó lépcsőit kivívó gyerekek jutalma egy kupa, mely jelképes díj is egyben. Versenyeink célja most nem a győzelem vagy a pontszerzés, hanem első sorban a gyakorlás.

Minden pénteken közös erősítő edzést tartok, a Torony Se Kismaros Facebook-oldalon, ezeken az edzéseken szülők és külsős gyerekek is részt tudnak venni.

Bízom benne, hogy mielőbb tudok találkozni a gyerekekkel, hogy a megkezdett utunkat folytatni tudjuk. Kívánok mindenkinek egészséget és köszönöm a szülők kitartását!

Kelemen Ákos