A mi kisvonatunk– avagy gondolatok a Triglav-ügyről

0
1597
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

December elején daruval kiemelték a helyéről, majd elszállították a kismarosi kisvasút állomása mellett álló kis gőzöst. Haraszti Zsolt önkormányzati képviselőnek, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnökének a nyílt levelét az alábbiakban közöljük.

Az évtizedek óta Kismaros „emblémájának” számító Triglav gőzmozdonyt a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület kezdeményezésére 2017. december 1-én elszállították. Ez a lépés nem kevés indulatot váltott ki a település lakóiból, a hazánkban egyik legnépszerűbb közösségi oldalon – néha nyomdafestéket nem tűrő stílusban – pedig komoly vita folyt, amibe a helyiek véleményével az egyesület tagsága ütköztette sajátját.  Az eset nem fekete, vagy fehér, de mindenképpen érdemes róla beszélni, hogy a „tanulságokból” (ha vannak) tanulhassunk.

Mozdony

Jómagam 17 éve élek Kismaroson, hazafelé mindig megakadt a tekintetem a gőzösön. Mivel a kisvasút megállójában van, azt hittem, hogy a Királyréti Erdei Vasút tulajdona. Az, hogy ez nem így van – gondolom, akárcsak sok más kismarosi lakos – a november végi testületi ülésen értesültem. Itt derült ki számomra, hogy mekkora érték állt a faluban, hogy milyen ipartörténeti jelentőségű ez az egy megmaradt Triglav mozdony. Ez a „vasparipa”, amin az én gyerekeim is mászókáztak, „vezették”, játszottak rajta, vele. Párszor kidobtuk a vezetőfülkében található szemetet, de többet mi sem tettünk érte. Mert nem tudtuk, hogy lehet, hogy kell, vagyis inkább kellett volna.

Nem becsültük meg, mert fogalmunk nem volt róla, mink van. Éppen ezért volt mélyütés az egyesület akciója.

Einstand

A testületi ülésen engem gyomrosként ért Lászlófi Károly bejelentése. Egyszerre éreztem dühöt, szégyent, és megértést, de azt hiszem, az utóbbit leszorította az előbbi kettő.

Nem tudom – még nem sikerült az eredeti kölcsönzési szerződéshez hozzáférnem – volt-e bármiféle kötelezettsége az Önkormányzatnak a kis gőzössel kapcsolatban, de az biztos, hogy a Baráti Kör lépése nem fair. Ha valaki nem teljesíti szerződésben rögzített feladatát, nem fizeti be időben a számlát, akkor először felszólítják, csak utána jön a letiltás, elkobzás, stb. Biztos vagyok benne, ha egy figyelmeztetést kap a Hivatal a Múzeumtól, egy levelet az Egyesülettől, melyben leírják aggályaikat, az egész település egy emberként fogott volna össze, hogy megmentse, megóvja „Kismaros gőzösét”. Ehelyett történt ami: jogszerű ugyan, de nem korrekt lépés, melynek vége a mozdony elszállítása, azaz einstandolása lett.

Nyilván öröm az ürömben, hogy remények szerint a Triglav gőzös újra életre kel, és ezt üdvözölnie kell mindenkinek.

Felelősség

Megdöbbenve olvastam a már említett közösségi oldalon, hogy a gőzös ügyéből máris politikai kérdést igyekeznek kreálni, ráadásul olyanok, akiknek a jogi helyzettel tisztában kellene lenniük. Az egészet igyekeznek a jelenlegi önkormányzat tehetetlenségének beállítani, holott sem a polgármester, sem a testület kezében nem volt olyan törvényes lehetőség, amivel a mozdony elszállítását megakadályozhatták volna.

Ugyanakkor felelős a jelenlegi faluvezetés, akárcsak az előzőek, hiszen nem óvták, nem becsülték meg a Triglavot, de ugyanígy felelősnek érzem a Közlekedési Múzeumot is, aki nem írta elő szigorúan, milyen feltételekkel lehet Kismaroson, és nem is ellenőrizte a mozdony állapotát, nem hívta fel a figyelmet arra, milyen ipartörténeti értéket állítottak nálunk ki. És a Kisvasutak Baráti Köre Egyesületet is, akik ahelyett, hogy nyíltan felhívták volna a figyelmet a mozdonyra, tájékoztatták volna az Önkormányzatot, ilyen sunyi módon intézték az ügyet.

És természetesen felelős vagyok én is, mint képviselő, aki nem tett semmit korábban, s bár a „nem tudtam” mögé bújhatnék, nem teszem, helyette elnézést kérek a kismarosiaktól, hogy így alakultak a dolgok.

Remény

Végezetül abban bízom, hogy sikerül a Közlekedési Múzeummal, vagy más szervezettel olyan megállapodást kötnünk, amely lehetővé teszi egy másik jármű kiállítását, amely évek alatt akár a település új jelképévé is válhat olyan feltételekkel, amik mindkét fél, és a település minden lakója számára elfogadhatóak lesznek.

Haraszti Zsolt  önkormányzati képviselő, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke

OLYMPUS DIGITAL CAMERA