A mai virágvasárnaphoz régi szokások kötődtek. A Víz ünnepe volt régen a húsvét ünnepköre. A tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltéhez kötődő kútdíszítés (forrás, szökőkút, víznyerőhelyek) szokása tojásokkal, tavaszi virágokkal megmaradt, újra felelevenedik.
Germán területen még gyakrabban fellelhető. Fel kellene elevenítenünk ezt a régi szép szokást. A Víz, a megtisztulás, az élet ünnepe. A VÍZ fontosságát nem kell hangsúlyozni. Minden élet alapja. Mára sajnos csak csökevényében van jelen a régi szép szokáscsokor, mint pl. a húsvéti locsolásban. Vissza szeretnénk állítani a virágvasárnapi kút- szökőkút-forrás, stb. díszítését. A díszítés régi szokás szerint két hétig volt a helyén, tehát még a húsvéti héten is.
Kismaroson idén hatotszor elevenítettük fel ezt a német népszokást, illetve szeretnénk hagyományt teremteni.
Az iskola német nemzetiségi oktatáson résztvevő gyerekei és a szülei együtt közösen díszítettük fel a falu kútját, kútjait, főterét. Az iskolai foglalkozásokon készültek el a festett tojások, dekorációs anyagok. A kút környékét megtisztítottuk, virágokkal díszítettük.
A gyerekek rövid műsorral készültek, német dalok, körjátékok és húsvéti vidám versek hangoztak el. Ezután közösen vettünk részt a szombat esti misén, ahol a részvevők által hozott víz megáldására került sor.
Az ősök nagy gondot fordítottak a kútra, ez abból is látszott, hogy letelepedéskor a következő három dolognak jelölték ki először helyét: a kútnak, a templomnak és az iskolának. Köszönjük mindenkinek, akik részt vettek ennek az ősi hagyománynak a felélesztésében!
Buzásiné Delacasse Ivett
[ngg_images source=”galleries” container_ids=”459″ override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”120″ thumbnail_height=”90″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”100″ number_of_columns=”6″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Show slideshow]” template=”/home/elnimusz/public_html/www/kismarosikikialto/wp-content/plugins/nextgen-gallery/products/photocrati_nextgen/modules/ngglegacy/view/gallery.php” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails”]
Fotók: Révuti Norbert