Alakuló ülés

0
992

2014. október 22-én 16 órakor alakuló ülést tartott az újonnan megválasztott képviselő-testület. Elsőként Szatmári József, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a 2014. október 12-i önkormányzati választások eredményét. Ezt követően a képviselő-testület tagjai és Neubauer Rudolf polgármester letette az esküt. A polgármester indítványára a képviselő-testület Parragh Gábort választotta meg alpolgármesternek, illetve döntött a polgármesteri, az alpolgármesteri és a képviselői illetményekről. Az illetmények a törvényi keretek és a korábbi ciklus összköltségi keretének megtartásával kerültek meghatározásra, így a polgármesteri illetmény 224 ezer plusz 15% költségtérítés, az alpolgármesteri ennek 70%-a, a képviselői pedig 63 ezer forint lett. Parragh Gábor alpolgármester októberi illetményét szociális célokra ajánlotta fel.

rn7
Szatmári József, a Helyi Választási Bizottság elnöke – Fotó: Révuti Norbert

 

rn8
Alakuló ülés Kismaroson 2014. október 22-én. Krebsz György és Folly-Ritvay Zoltán képviselők, Szatmári József HVB elnök, Neubauer Rudolf polgármester, Dr. Cseri Tibor jegyző, Parragh Gábor, Moór Róbert és Pálmai Attila képviselők – Fotó: Révuti Norbert

 

rn3
Alakuló ülés Kismaroson 2014. október 22-én. Szatmári József HVB elnök, Neubauer Rudolf és Dr. Cseri Tibor jegyző – Fotó: Révuti Norbert

 

A képviselő-testület a megváltozott törvényi hivatkozásokat és a bizottságok nevét és számát módosította Kismaros Község Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatában. E szerint a korábbi négy helyett öt bizottság alakul meg. Az elkövetkező ciklusban pénzügyi és ügyrendi, oktatási és kulturális, szociális, sport, illetve településfejlesztési bizottság végzi majd a képviselő-testület előkészítő munkáját.

rn4
Folly-Ritvay Zoltán, Pálmai Attila és Moór Róbert képviselők – Fotó: Révuti Norbert

 

rn1
Alakuló ülés Kismaroson 2014. október 22-én – Fotó: Révuti Norbert

 

Folly-Ritvay Zoltán képviselő felvetésére válaszolva a polgármester elmondta, hogy a következő, novemberi ülés napirendi pontjai között szerepel majd a faluban korábban is működött Települési Részönkormányzat további működésének kérdése.

A testület egyhangúan elfogadta a szociális tüzifa rendelet módosítását, majd a jegyző ismertette a képviselők összeférhetetlenségére és vagyonnyilatkozat megtételére vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettségeit.

rn5
Parragh Gábor alpolgármester eskütétele – Fotó: Révuti Norbert

 

rn6

rn2

Neubauer Rudolf a leköszönő polgármester jutalmára vonatkozóan elmondta, hogy szükségesnek érzi az elmúlt 12 év munkájának méltó elismerését, ugyanakkor figyelembe kell venni a választói akaratot is, amely 2014-ben egy új vezetésnek szavazott bizalmat. Ezért a polgármester indítványára a képviselő-testület a törvényben előírt három havi juttatáson felül, a még maximálisan adható három havi juttatásból két havi juttatást szavazott meg egyhangú szavazással Poldauf Gábor leköszönő polgármester javára.

Végezetül a párbeszéd azonnali elkezdése érdekében a polgármester bejelentette, hogy 2014. november 16-án, vasárnap 16 órakor a képviselő-testülettel együtt közmeghallgatást tart a kismarosi Művelődési Házban.

Aradi Szilveszter