Angyalváró 2017. – áldott karácsonyt mindenkinek!

0
1264

Felvétel: Ungi Dániel

A hagyományokhoz híven, idén is lezajlott Embey-Isztin Gabriella karnagy művészeti vezetésével az Angyalváró koncert. A magas művészi színvonalon megrendezett előadás nyitó énekét Faragó Laura Magyar Örökségdíjas énekművész adta elő, egy csodálatos moldvai csángó adventi ének megszólaltatásával. Az est folyamán közreműködtek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vonósai, Molnár Zsuzsanna és Szabó Krisztina hegedűn, valamint Bartha Zsolt csellón. Közreműködött továbbá Németh Pál zongorán, ifjabb Czilik Ede ütőhangszereken, illetve a Szalay család kamara együttese. Hantos Patrik konferálta fel a darabokat. Vezényelt Embey-Isztin Gabriella, a Kismarosi Templomi Kórus és a Vilcsek Gyula Általános Iskola Kórusának vezetője.

 

A koncerten európai szerzők adventi és karácsonyi darabjai voltak hallhatóak, néhány különleges, ritkán hallott zeneművel együtt. A műsor végén gyertyafényben hangzottak el a közismert karácsonyi énekek, amelyhez a közönség is bekapcsolódhatott. A hallgatóságban a gyerekektől a felnőttekig minden generáció képviseltette magát.

 

Az estet a Kismarosi Egyházközség közreműködésével a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. százezer forinttal támogatta.