Kun Éva keramikusművész alkotásaival díszítették a Börzsöny Gyöngye Óvodát és Bölcsődét – írta meg olvasónk, Borka Elly. De nem csak ezt az információt osztotta meg, hanem kaptunk tőle egy izgalmas bemutató írást is a keramikusművészről, amelyben kicsit magáról is, de a hagyományaink fontosságáról is ír.
Változatlan formában közöljük a levelét.
Kun Éva keramikusművész patinás szépségű magas tűzön égetett samott arany lüszteres angyalaival – s néhány más témájú kerámiájával – Gödöllőn (nagyszüleim városában) a Varga Galériában találkoztam legelőször. Személyesen nem sokkal később – alkotói közösségében – a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben egy tárlattal egybekötött kerti partin ismerkedtünk meg, s nagy örömömre nemsokára veresegyházi otthonában vendégeskedve, majd kiállításain ámulhattam el művei láttán. Sok esztendő telt el azóta… Egy évtizede már annak, hogy második otthonom a Dunakanyar lett, ott is Kismaros-Börzsönyliget. Szokolya, a festői környezetben lévő szomszédos település így előttem nem ismeretlen. Boldogan olvastam a napokban a hírt, hogy a község óvodáját (felújítása körében) Kun Éva keramikusművész alkotásai díszítik majd… A szokolyai óvoda több pályázati forrásnak köszönhetően kívül, belül korszerűsítve, megújult környezetben – immár patinás művészeti alkotásokkal gazdagodva – várja az aprónépet. Több szál köti össze Szokolyát és Kismarost. Mint ahogyan a két falu határában zakatol a kisvasút is. A szokolyai gyermekintézmény megszépülése legyen tehát a kismarosiak örömünnepe is. Gyarapodjunk általa lélekben mi is.
A közmondás szerint, de valójában is talán, egy egész falu kell egy gyermek felneveléséhez. Amikor egy gyermek arcára tekintünk, a jövőt látjuk, az álmaikra gondolunk, s arra, hogy mit tartogat számukra az élet, és mi mindenre lehetnek képesek. „A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.” – írja Illyés Gyula. Elismerésre méltó Szokolya településen a több éve működő Életfa Program, melynek keretében mindig az előző évben született gyermekek örömére ültetnek díszfákat a közterületeken. A kezdeményezéshez készült egy logó is, amely egy életfát ábrázol. A program célja a gyermekek környezettudatosságra nevelése, ezáltal a természeti értékek megismertetése és megőrzése, valamint a közös munka értékeinek megteremtése. Amellett, hogy környezettudatosságra neveli a jövő generációit, a településhez is köti őket, hiszen életük során mindig lesz mihez visszatérniük.
„Kik vagyunk? Honnan jöttünk?
Hová megyünk? Minden csupa titok.
Alkotni annyi, mint itt hagyni
ujjaink nyomát, az utánunk jövőknek.
Itt hagyni lelkünk energia lenyomatát
egy-egy tárgyban, hogy továbbsugározza
azt valahol, valakire, akik megnézik, megérintik,
együtt élnek vele.”– Kun Éva (és leánya
Tóth Bori textilművész közös) hitvallása ez.
Minden növényi jelkép közül a legösszetettebb jelentésű, egyetemes szimbólum: a fa. (…) A fában az élet csodáját tiszteljük, azt az életet, amely megfogan, kibontakozik, erősödik, felcseperedik, terebélyesedik, gyümölcsöt ad, ültetőjét túléli, szolgálja. Az Óvoda aulájában fő díszítményként kap helyet Kun Éva (életfa logót megjelenítő) két méter átmérőjű Életfája, hiszen azok a gyermekek járnak és járnak majd ide, akik tiszteletére mind az Életfa Program, mind pedig az életfa logó megszületett. A nagy lélegzetű szépséges kerámia akár a magyar népművészetben, vagy a gazdag magyar mesevilágban: „égig érő fa”, vagy „világfaként” jelenik meg. A fa, a világ maga, Ég köldöke, a föld közepe, ha kell: a világ boltozatán túlig érő ág, a menny kapuja…
Kun Éva Mezőtúrtól Veresegyházig – a „nomád nemzedék”, a népművészet kitérőin át –
hosszú utat járt be. Érett, kiforrott művészetében ligetek, csupa zöldellő fák, üde rétek sorakoznak, a lomb alatt szárnyaló madarak laknak, a felfutó szőlőindák között emberi sorsok, emlékképek, angyali érintések, képi mozzanatok tűnnek fel, amelyben kifejeződik a lelkisége és szelleme is. A sokrétű alkotói világban a művész legbelsőbb titka, érzelemvilága tárul fel, de általuk tükröt is tart elénk. A szépséges tárgyakban mázazva, égetve, írva, róva, rajzolva, karcolva analógiát találunk a népművészet, a képző- és iparművészet, a naiv művészet, az ősművészet és a kor művészete között.
A láttató gondolat-, jel-, szimbólum-gazdag műveken pazar kézzel vannak elhintve a szépségek. Már egy parányi alak szólít meg. Vissza kell ide, hogy lépjek. A kacskaringós borostyánszövevényben egy kis csínytevő egy „borostyán hajtásocska” pajkosan nevetve bújik elő az esőcseppek és a „naparc” kettőssége alól, szinte látjuk a kapaszkodni készülő gyerekindák kúszását. Az örök élet, a borúra derű jelképe? Vagy talán az ifjonti játékosság „lelepleződése”? Sokkal inkább „az örökös fejlődés és növekedés, a folytonos megújulás” ábrázolása: a gyermeki lélek fény felé törő megmutatkozása… Mint a szövevényben is, az „óvoda ékkövében” éppúgy az élet csodáját látjuk, az életet, amely „megfogan, kibontakozik, erősödik, s végül küzdelmei alatt felcseperedik, a fényre tart”.
Itt egy személyes titkot is elárulhatok. Kun Évát volt szerencsém titokban megfigyelni, nagyszülőként „hogyan bánik az ifjú nemzedékkel”. Láthattam kicsi lányka unokájával önfeledten játszani, s ragyogó boldogságát, amint ő-pöttömségét magához öleli. Szívem dobbanásával őrzöm találkozásunk alkalmával átnyújtott ajándékát, a gyönyörű „Pipacsos” tálat, s a szép tárgyban magam is érezhetem Éva „lelkének energia lenyomatát”. Sugárzóan kedves, „angyali” személyében az életet, az embert mélységesen tisztelő, adakozó alkotóművészt ismertem meg…
A Börzsöny lábánál különleges emberek összefogása eredményeként a szépre és jóra nevelve őket különleges alkotásokkal találkozhatnak nap, mint nap a kicsinyek. Az eleven zsivajgásban egymásra talált a művészet és a gyermek.
Borka Elly
(A kiemelt képen az Életfa összerakásának kezdeti fázisa látható. A fotót szintén a szokolyai ovi készítette)
