Kedves Dunakanyarban lakók!

A jövőben rendszeresen közlünk a lapban környezetvédelmi, fenntarthatósági cikkeket.
Ez közös érdekünk, hiszen a környezet védelme valójában az itt élő emberek védelméről is szól.
Az egyesületet 2021-ben helybéli fiatalok egy csoportja alapította, azzal a céllal, hogy aktívan tegyenek a Dunakanyar természeti értékeinek, élhetőségének megőrzéséért.
Hiszünk a természettel való harmonikus együttélésben, annak kizsákmányolása helyett.

Céljaink:
Dunakanyar természeti kincseinek védelme és gyarapítása.
Segíteni az embereket, hogy a természettel összhangban éljenek.
Minden Dunakanyarban élő egészséges, vegyszermentes, helyben termelt élelmiszerhez juthasson.

Tevékenységek:
– Környezet tisztítása, védelme és rehabilitációja
– Környezeti nevelés és oktatás
– Környezetbarát technológiák kidolgozása, tanácsadás
– Környezetbarát magatartás segítése önkormányzatok, vállalatok és állampolgárok számára
– Helyi vegyszermentes növénytermesztés és állattartás ösztönzése, támogatása

Eddigi projektjeink:
Több alkalommal szerveztünk szemétszedést, az önkormányzatokkal együttműködve hívjuk fel a döntéshozók figyelmet a Dunakanyar természeti kincseire. Jelenleg 2 nagyszabású projektünk is fut. Szeretnénk átállítani az egész Dunakanyart a biológiai szúnyogirtás módszerére, az idegméreg alapú kémiai irtást kiváltva. Valamint előkészítési fázisban van a Dunakanyar Éléskamrája projekt, ami a helyi termelőket és háztáji termelőket támogató mezőgazdasági projekt.

Közösen veletek:
Együtt tudunk csak jelentős változást elérni, ezért kérjük a segítségeteket. Minden Dunakanyarban élő lakos véleményét szeretnénk figyelembe venni jövőbeni aktivitások tervezésénél. Ezért létrehoztunk egy kérdőívet, ahol mindenki elmondhatja a véleményét fenntarthatósági, környezetvédelmi témákban. Arra kérünk, töltsétek ki ti is a kérdőívünket március 20-ig, amit az alábbi linken és QR-kódon találtok: https://bit.ly/Dunakerdoiv

Kérjük, hogy Ti is szánjátok rá az időt a kitöltésre, ezzel befolyásolhatjátok a Dunakanyar jövőjét! Hívjátok fel ismerőseitek figyelmét is erre a lehetőségre.

Az egyesület elérhető Facebook-on, Instagramon és a dunakkve@gmail.com email-címen.
Ha szeretnétek csatlakozni, kérdésetek van, keressetek bennünket!

Dunakanyar Környezetvédelmi Egyesület