Február 19-én rendezték meg a Promontor Kupát, melyen Egyesületünk karatákái is részt vettek. A felkészítő verseny első célja az volt, hogy felmérjük a javításra szoruló területeket, hiányosságokat, illetve az erősségeinket még jobban megalapozzuk.

Büszkén mondhatom, hogy sikeres rangadó volt. A felméréseken túl a verseny okozta örömeket is megélhettük.

A Torony SE Kismaros csapata 5 arany 1 ezüst és 11 bronz éremmel zárta a versenyt.

Szeretném kiemelni, hogy különösen jól teljesítettünk formagyakorlatba (KATA), Kunya Panka Virág Kadet kategóriában elhozta az első helyezett érmét. Talán neki volt a legnehezebb dolga, ugyanis korosztályában számos jó sportoló vett részt, akik már korábban kvalifikálták magukat nemzetközi versenyre.
Sasvári András Tamás U14-es kategóriában veretlenül zárta a napot és akasztották a nyakába az arany érmet.
Adamek Tímea, Rácz Petra első színes öves versenyükön vettek részt és állhattak fel a dobogó tetejére. Fóti Regőnek nem ez volt az első versenye és ismét bizonyított és hozta el az arany érmet.

A szabadharcban (KUMITE) is voltak szép momentumok, de a mostani versenyen ebben a kategóriában nem domináltunk.

Hamarosan folytatjuk a szezont a WADO MAGYAR BAJNOKSÁG I. fordulójával.

Kívánok mindenkinek sikeres felkészülést és versenyzést!

Ezúton is szeretnénk megköszönni Áron Atyának és a Plébániának, hogy a Művelődési Ház felújítása alatt befogadtak minket és gyakorolni tudtunk! Kismaros Község Önkormányzatának is köszönjük az egészéves támogatást!

Képek a versenyről:

Kelemen Ákos