„Ezúttal Horvátországban, maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon járt a magyar válogatott. A mieink nyolc arany-, hat ezüst és öt bronzéremmel zártak, és nyertek az éremtáblázaton. A sikerből ezúttal is kivették a részüket klubunk legjobbjai.
Az „éremgyártást” UTE szempontból a tavaly Verőcéről igazolt Kmetyó Klaudia kezdte, aki az ifjúsági rövidtávú versenyen (3,4 km) nyert ezüstérmet egyesben. Őt Reisz Janka követte, aki az ifik 19 kilométeres távján lett harmadik. Hogy mindkét éremből jusson Varga Máté tanítványainak, így Klaudia és Janka az ifi párosok 19 km-es távján Európa-bajnoki címet szerzett.” – olvasható az UTE kajak-kenu szakosztályának honlapján.
Ennek kapcsán beszélgettünk Klauval.
KK: Hogyan kerültél kapcsolatba a vízzel? S hogyan lett ebből éppen kajak?
Klau: Épphogy abbahagytam az úszást, mert valamiért nem lett a kedvencem, és Stummer Judit ajánlotta, hogy menjek el Bálinttal és Gergővel kajakozni, Verőcére. Maja már akkor evezett.
KK: Mikor lett ebből szerelem?
Klau: Hát az elején nagyon nagy szerelem volt, mikor csak evezgettünk, de amikor elkezdődtek a komolyabb edzések, akkor azért szívesebben csináltam volna mást, bár legtöbbször nem úsztam meg… Visszagondolva nem bánom, hogy akkor nem adtam fel. Most is vannak nehéz időszakok és megtanultam, hogy jobb lesz, csak csinálni kell. Mára nem nagyon tudom elképzelni, hogy a kajak ne legyen az életem része valamilyen formában, versenyzés vagy csak hobbi szinten is.
KK: Hol kezdted az edzéseket, s hogy kerültél az UTE csapatához?
Klau: A Verőcei Kajak-Kenuban kezdtem, Szabó Feri és lánya, Betti segített egyáltalán hajóban maradni. Majd Marx Viktor, Hoffmann Balázs és felesége, Niki segítettek. 6 évet töltöttem Verőcén. Mindent itt tanultam meg, életre szóló barátságokat kötöttem, nagyon sok szép emlékem van versenyekről, edzésekről és kirándulásokról. Több jó eredményem lett és Feri azt tanácsolta, próbáljam ki magam nagyobb egyesületben is.
2022. szeptemberétől az UTE Kajak-Kenuban edzek. Féltem, hogyan fogadnak majd, hisz addig egymás ellen versenyeztünk. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan beilleszkedek, nagyon gyorsan összebarátkoztam a lányokkal.
KK: Mi kellett ahhoz, hogy egyáltalán kijuss egy EB-re? Milyen kvalifikációk vannak ilyenkor?
Klau: El kellett indulnunk a Győri Országos Maraton Bajnokságon, ami válogatott az EB-re. Sajnos akkor csak harmadik helyen jöttünk párosban, amivel pont lecsúsztunk a kvalifikációról. Akik akkor elsők lettek, benne voltak abban a négyesben, ami kijutott az auronzói VB-re, így reménykedtünk, hogy mi mehetünk az EB-re, és végül be is igazolódott ez az elméletünk.
KK: Hányszor és hogyan edzel egy héten?
Klau: Napi kettőt, szerda és szombat kivételével – azon a két napon csak egyet. A vasárnap pihenőnap.
Nálunk az első edzés a keményebb: az másfél óra – ez mindig evezés. A második általában evezés és kiegészítő feladat. Van olyan is, amikor csak kondi vagy csak futás vagy kondi és futás. Télen általában úszunk reggelente, ez tavaly heti kettő volt (remélem nem lesz több idén sem, az úszás még mindig nem a kedvenc sportom…), meg persze kondizunk és futunk. Heti egyszer tanmedencében voltunk.
KK: Hogyan befolyásolja az életedet a versenysport? Mennyire van magánélet? Család, barátok, suli…
Klau: Sajnos, elég nagy logisztika szükséges suli közben, hogy ne maradjak ki olyan sokat az iskolából, de edzésen is ott legyek. Mivel nálunk nyáron van szezon, amikor a többiek nyaralnak, buliznak, pihennek, nehéz nemet mondani, de minden reggel a 6-os vonattal megyek Pestre az edzésre. Elég nehéz egyensúlyt találni a család, a csapat és a barátok között.
KK: Mi jár a fejedben a versenyen való evezés közben?
Klau: Nálam ez mindig változó. Általában próbálok átszellemülni, igyekszem nem arra koncentrálni, amit elronthatok, mert akkor azon a versenyen már elbuktam. Pont ezért nehéz már idősebb korban a versenyzés, mert le kell uralnod a másikat fejben. Ez leginkább maratonon van, ott végig figyelni kell a többieket: ki fárad, kin látszik hogy le fog esni vízről, ki az, akit előre lehet küldeni, kiben van még erő.
A rövidebb távok sem különböznek sokban, csak ott más a fontos: például ha rossz egy rajt, azt nem tudod már úgy felhozni, vagy rosszul osztom fel magamban a pályát, egy futam közben.
Annyira nem szabadna kinézni, hogy ki hol tart, de én ezt sosem tudom megállni.
KK: Milyen érzés volt, mikor kiderült, hogy dobogós lettél egy EB-n?
Klau: Őszintén megnyugtató, hogy megéri ezt csinálni minden nap. Én már a második helynek is örültem tiszta szívből, de a párosnál nagyon nyerni akartunk – szóval igazából megnyugodtunk, hogy sikerült, és akikre azt hittük verhetetlenek, végül találtunk rajtuk fogást Jankàval.