Csökken a bűnözés Kismaroson!

1
641

Az év hatodát, hatvannál is több napot szolgálatban töltenek a kismarosi polgárőrök. Saját autójukkal őrzik a rendet, vigyáznak a gyerekekre, biztosítják a focimeccseket. Van látszatja, hiszen Kismaroson csökken a bűnesetek száma. Legalábbis ezt írja a helyi polgárőrság vezetője.

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Kismarosi Polgárőr Egyesület elnökének, Grünwald Béla Sheriffnek a nyílt levelét, amely egyébként információink szerint hamarosan minden kismarosi postaládájába is eljut.

 

Tisztelt Kismarosiak, hétvégi házzal rendelkezők és vállalkozók!

A Kismarosi Polgárőr Egyesület 2014. évben is a bűnmegelőzés szem előtt tartása mellett látta el feladatát. A rendőrség tájékoztatása szerint községünkben évek óta csökkenő tendenciát mutat a bűnesetek száma, melyben egyesületünknek is komoly szerepe van.

Tagjaink tevékenységük során 1.520 órát töltöttek szolgálatban, és saját gépkocsit használva 2.850 km-t tettek meg. 2014. június 1-től költségtérítést engedélyez a jogszabály, magángépkocsik szolgálatban való részvételéhez.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Járőrözésen kívül biztosítottuk községünk kulturális és vallási rendezvényeit (Úrnapi körmenet, Marus Napok, óvodások és iskolások Márton-napi felvonulása, Halottak Napja, majális, gyereknap stb.), biztosítottuk a labdarúgó mérkőzéseket, valamint több rendőrségi akcióban vettünk részt. Szeptemberi iskolakezdéskor egy hétig valamennyi gyalogátkelőnél segítettük, illetve ellenőriztük a gyerekek közlekedését. Az állampolgári bejelentésekre reagálva, a szükséges intézkedéseket megtettük. Észrevételeinket továbbítottuk az illetékesek felé (Polgármesteri Hivatal, Rendőrség).

Köszönettel tartozunk azon egyházi és polgári intézményeknek, vállalkozóknak, és nem utolsó sorban azon magánszemélyeknek, akik felismerve, és elismerve a Polgárőrség szükségességét, és tevékenységét, adományaikkal biztosították, hogy egyesületünk egyre magasabb szinten tudja folytatni tevékenységét. Tevékenységünkről és gazdálkodásunkról szóló részletes jelentéseket a Kismarosi Kikiáltóban jelentetjük meg.

Segítségüket megköszönve. kérjük további támogatásukat munkánk bővítéséhez és technikai fejlesztéséhez.

Támogatásukat csekken, valamint személyi jövedelemadójuknak 1 %-os felajánlásával tudják részünkre eljuttatni. 

 1 %-os felajánláshoz adószámunk: 18688258-1-13

                                                                                                                                                                                                           Grünwald Béla  „Sheriff”

Kismarosi Polgárőr Egyesület Elnöke

1 hozzászólás

Comments are closed.