Rendkívüli testületi ülést tartott a kismarosi képviselő-testület hétfőn, egy képviselő, Aradi Szilveszter alpolgármester híján most mindenki jelen volt az ülésen. 

Úgy ahogy van, eldózerolják a régi iskolát

Nem jelentkezett vállalkozó arra a feladatra, hogy az iskola épületéből elbontsa a még használható javakat – azokat, amelyeket a tankerület nem visz magával. Az elmúlt években ugyanis lámpákat, villanykapcsolókat és új kazánt, valamint szivattyút telepítettek az épületbe. 

Krebsz Botond képviselő megjegyezte, hogy bár az ablakokat pár éve építették be, azok most már nem elfogadottak hővisszatartás szempontjából, Kondorosi Gergő képviselő pedig hozzátette, hogy a bontás miatti esetleges csúszás napi 80 milliós kötbért eredményezne a kivitelező felé, ez pedig túl nagy kockázatot hordoz. 

A testület ezután módosította a költségvetési előirányzatot, a közben megnyert pályázatok összegével. Közben alapos fejtágítás zajlott a minősített többség fogalma és matematikája körül. Tegyék el későbbre, hátha kelleni fog egyszer: a minősített többség a képviselők több mint ötven százaléka. Kismaroson ez négy fő.  

Elindul a mezőőri szolgálat

Lesz mezőőr – négy igen és két nem szavazattal. A képviselők már korábban úgy döntöttek, hogy az ahhoz kapcsolódó adónemet ugyanakkor ne vezessék be, a foglalkoztatás ne a lakosokat terhelje. A jegyző elmondta, hogy a mezőőr foglalkoztatását a kormány kilencvenezer forinttal támogatja havonta, plusz egyszeri félmilliós támogatás érkezik a szolgálat elindításához. Poldauf Gábor képviselő a Verőcével közös Rendészeti Társulás finanszírozásáról is érdeklődött, amihez a mezőőr is tartozni fog. Neubauer Rudolf polgármester elmondta, hogy a társulás lényege a költségcsökkentés, az ezzel járó többletet Verőce vállalta, innentől pedig az eddigi, csak Kismarost terhelő költségek is megoszlanak. 

Kondorosi Gergő képviselő arra volt kíváncsi, hogy a mezőőr a kóbor kutyákat befoghatja-e. A jegyző szerint nem, a törvény szerint csak a szerződött partner, jelenleg a Zöld Menedék egyesület gyűjtheti be a kutyát. Se a közterületfelügyelő, se a mezőőr. A képviselő szerint a kóbor állatokkal kapcsolatban jó volna javítani a szolgáltatás minőségét. 

Börzsönyligetben nem elégedettek a közterület-felügyelő működésével, a parkolás, az égetés és a kóbor kutyák kapcsán is aktívabb részvételt várnak tőle – legalábbis a felszólaló Krizsán Tamás így látja és erre az elmúlt évekből példákat is hozott. 

Igazgatási szünet lesz december huszadikától egészen január harmadikáig. 

Zárt ülésen megválasztották a Pénzügyi, Ügyrendi és Településfejlesztési bizottság két új külsős tagját is. Bár az ülésen ezt nem jelentették be, de Czillik Ede és Andresz György kapott támogatást a testülettől. 

A decemberi ülést egy héttel előbbre hozzák, ezzel együtt a bizottsági ülés is egy héttel előbbre kerül a tervezettnél. A bizottság december első, a testület december harmadik hétfőjén ülésezik. 

Az éves közmeghallgatást december negyedikén, szombaton kora délután tartják. 

Lakatos Péter