Éjjel-nappal Kismaros

0
927

Kultúrházak Éjjel-Nappal 2022.09.23-24.
Kismaros – Művelődési Ház és IKSZT – Kossuth L. u. 22.

Művelődési Házunk ebben az évben elsőként csatlakozik a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozathoz.
Érdemes lesz ellátogatni ezen a két napon is a Művelődési Házunkba. Úgy gondoljuk, hogy minden korosztály válogathat színes programkínálatunkból.

Szeptember 23-án 17:00
órai kezdettel Stób Rita őszi fotóiból nyitunk kiállítást a nagytermünkben, amit 18 órától Görög Ibolya nagy hírű protokollszakértő előadása követ. Ibolya ezen az estén izgalmas témát boncolgat Mindennapi maceráink címmel.
Este 20 órai kezdettel több lehetőség közül lehet választani 4-5 fős családi, illetve baráti csapatoknak. Kétféle témában szabadulószobák nyílnak az emeleti termeinkben (Görög istenek nyomában; Segíts Sherlocknak). Erre a programra szükséges az előzetes regisztráció, hogy be tudjuk osztani az induló csapatokat.
Ugyanebben az időben kezdődik az Elemlámpás családi faluismereti vetélkedőnk. Az induló csapatok a sötétség leple alatt, nemcsak egymással, hanem az idővel is felveszik a versenyt. Az első három helyezett igen értékes díjait Kismaros Község Önkormányzata biztosítja. Erre a programra az utolsó indulási lehetőség éjfél.
21 órától hajnalig a közkedvelt Felnőtt színező és Társasjáték-party is elindul.
A jó hangulatért Klaudia személye biztosíték, a társasjátékokat pedig animátorok vezetik. Ha érdekes játékod van még otthon, amit szívesen játszanál közösen másokkal, hozd magaddal!

Szeptember 24-én szombaton már 9 órakor
indul a ‘Mozdulj meg Kismaros!’ programunk. Ezekre az órákra inkább a felnőtteket várjuk, akik ingyenesen kipróbálhatják a Művelődési Házban futó rendszeres sportfoglalkozások egy részét.
9-10 MOKÜ (Mozgásfejlesztés és küzdősport – Kelemen Ákos)
10-11 Alakformáló- és gerinc-torna (Rixer Olgi)
11-12 Gymstick (Lám Edina) és Aikido (Markos Tamás)
Ez idő alatt kistermünkben a gyerekeket mesefilmmel és színezőkkel foglaljuk le.
10 órától Géczi Zoltán színművész vezetésével ingyenes 1 órás drámajáték csoport indul, gyerekeknek és szüleiknek. 13 órától pedig Zoltán a kamaszoknak szervez egy nagyobb léptékű 3 órás alkalmat.
A 13:00-16:00 óra között tartott bolhapiacon egészíthetjük ki őszi ruhatárunkat és találhatunk érdekes kincseket.
16 órától a Kisteremben pedig az aSzakkör hímzőinek alkotásaiból nyílik kiállítás, amit az éjszakai vetélkedő eredményhirdetése követ.
Aki pedig még mindig nem fáradt el a rengeteg programunkban, azokat 18 órai kezdettel a Subidubee próbahelyünk együttesei szórakoztatják egy kis örömzenéléssel.

Nagy Andrea
intézményvezető