Könnyek és mosolyok.
A búcsúzás mindig megható, szomorú, de örömteli is egyben, hiszen új lehetőségeket, új utakat nyit mindenki számára.
Nem volt ez másként június 10-én, pénteken délután 17 órakor sem, hiszen ekkor kezdődött a Vilcsek Gyula Általános Iskolában a végzős évfolyam ballagása.
Az ünnepség elején a nyolcadikosok körbejárták az iskolát kívül-belül, így búcsúzva az épülettől, a tantermektől és az udvartól.
A virágok átadása utána Ruff Eszter Kata búcsúztatta a ballagókat a hetedik osztályosok, majd Horváth – Konrád Panna köszönt el a végzősök nevében. Az ő szavaik után, a hagyományoknak megfelelően búcsúszalag került az iskola zászlajára, amit idén Kunya Panka Virág és Polacsek Marcell tűzhetett fel.
Ezek után Nyúli Edina igazgató asszony szívhez szóló szavai következtek, majd Neubauer Rudolf polgármester úr mondott ünnepi beszédet.
A továbbiakban az osztály legjobbjait díjazták.
Az intézményvezető asszony ismét gratulált Kriston Andrásnak, aki a március 15-i ünnepségen vehette át a Vilcsek-díjat.
Példás magatartásukért, és kitűnő tanulmányi eredményeikért oklevelet és jutalomkönyvet kaptak: Andresz Vilmos, Gémesi Tamás László, és Kriston András.
A legjobb magyaros díját, a tantárgy tanulása kapcsán nyújtott teljesítménye alapján Gémesi Tamás László nyerte el.
Az Oktatás-fejlesztési Alapítvány díját dr. Dabóczi Ákos adta át Gémesi Tamás László részére.
A Német Nemzetiség Önkormányzat Riener Rezső-díját idén Erdővölgyi Emilné, az NNÖK elnökasszonya Burgermeister Emesének adta át.
A Börzsönyi Borostyán Vadásztársaság Földtulajdonosi Közösség nevében Fehér Sándor pénzjutalmat kapott, Poldauf Gábor vadászmestertől.
Kiemelkedő sportteljesítményeikért Andresz Vilmost, Buzási Évát és Kunya Panka Virágot díjazták, amit a Kismarosért Közalapítvány nevében Pálmai Károlyné adott át.
A Szülői Szervezet elnöke, Rabb Zsuzsa beszéddel köszönt el a távozó tagoktól, Györei Veronikától és Weisz Anitától.
A ballagás végén a végzős diákok osztályfőnöküket, Gyöngyösiné Dőry Andreát körbeállva, konfettiesővel búcsúztatták.
Csadó Klaudia Bernadett