Az idei év kétségtelenül tele volt nehézségekkel. Úgy alakult, hogy az esztendő felében kifejezetten tanácsos volt kerülnünk egymást, a társas összejöveteleket. Idén év végére azt találtuk ki, hogy a magunk módján társaságot adunk ajándékba.

A kismarosi közösségek – legyenek azok vallás, kultúra vagy sport köré szervezve – a Kikiáltón keresztül is üzennek mindannyiunknak. Mi pedig ezt az üzenetet szeretnénk eljuttatni a lehető legtöbb helyre.

Ezért a Kikiáltó karácsonyi számát a korábbinál több kismarosi üzletbe (a Stedra féle Coop és a CBA mellett a Pipacsba, a zöldséges és a főút melletti Rebella kisboltba) is eljuttattuk, a szokásosnál több példányban és ingyenesen hozzáférhetővé tettük.

Mert a benne lévő üzenetek ajándékok, így azok hordozója sem lehet más, mint ajándék.

Vigyen magával egyet, hogy ez a szűk körűnek ígérkező karácsony egy picivel közösebb ünnep lehessen. Vagy vigyen az idős szomszédnak, rokonnak, ha éppen neki vásárol.

Boldog karácsonyt kíván a Kismarosi Kikiáltó szerkesztősége!