A Kaliforniában élő Sintár Éva /Emmerich Éva/ tavaly azzal kereste meg a Falumúzeum kuratóriumát, hogy szívesen bemutatja azokat az írásos anyagokat, tárgyi emlékeket és fényképeket, amelyeket harminchárom évvel ezelőtt gyűjtött kismarosi cserkészként:
„1990-ben az országban az elsők között voltunk mi kismarosi fiatalok, akik közül néhányunkat segédtisztnek, illetve cserkészvezetőnek képeztek ki. Emiatt csapatunkat 1991. április 27-én, a rendszerváltás után nagyon hamar meg tudtuk alapítani. Major Sándor, Sándor atya, ösztönzött minket, és mindenben a segítségünkre volt.
Amikor arról hallottam, hogy magyar kontingens is készül Koreába a Jamboree-ra, felkerestem Csizmazia Andrást Visegrádon. Ő szervezte a Jamboree-csoportot.
Segítségével és egy kis szerencsével 1991 augusztusában sikerült is kijutnom Koreába a 17 fős magyar delegáció tagjaként, 27 évesen, lány cserkészvezetőként.Sok emléktárgy és dokumentáció gyűlt össze nekem az évek alatt és a Jamboree kapcsán. Ezeket szeretném most megosztani a kismarosiakkal, hogy együtt örülhessünk kicsi falunk akkor elért nagy eredményeinek. Másrészt pedig szeretném, ha a kiállítás a mostani cserkészeket is szép és nagy dolgok elérésére inspirálna.”
Sintár Éva 2024 július elején látogat családjával haza, Kismarosra. Kiállítási anyagát 2024. augusztus közepén bemutatjuk a Sváb Emlékezet Centrumban, a kismarosi falumúzeum épületében, hozzá kapcsolva a kismarosi cserkészek történetét.
A kiállításhoz 2024. augusztus 1-jéig várjuk azoknak a tárgyi, fotó, vagy történeti dokumentumait, akik szívesen megosztanák másokkal – illetve megidéznék a többiekkel – a rendszerváltás után újraélesztett 827-es Szent László Cserkészcsapat tagjaként eltöltött időket.
A kiállítás keretében néhány dokumentum erejéig megemlékezünk majd az 1929-ben megalakult kismarosi cserkészcsapat nagy öregjeire is.
Kismaros, 2024. 07. 10.
A Kismarosi Falumúzeum Kuratóriuma