Gyermekek és idősek sérelmére elkövetett zsarolás, csalás – már nyomoz a rendőrség Kismaroson!

0
3384

Az elmúlt időszakban többször is előfordult Kismaroson, többségében gyermekek, vagy idősek sérelmére elkövetett zsarolás, csalás bűncselekménye. A közösségi médiából tudhatóan Verőcén és Nagymaroson is történtek hasonló esetek, a beszámolók alapján feltételezhetően azonos az elkövető és a módszer.

A feltételezett elkövető Nagymaros üdülőterületi részén él nem régóta, börtönviselt, 30 év körüli, kb. 160-170 cm magas, rövid, barna hajú férfi, a beszéde sokszor hadaró, nehezen érthető, jellemző rá az indokolatlan agresszívitás.

A bűncselekmény jellemzően abból áll, hogy az elkövető úgy tesz, mintha a jelenlévő gyermek labdával eltalálta volna a mobilját és az eltört volna, majd agresszíven követelni kezdi, hogy a szülők fizessék ki a kárt. Másik módszere, hogy parkoló autóból valaki rányitotta az ajtót, innentől ugyanaz mint a labdás eset. A próbálkozás a vasútállomáson is már előfordult. Jellemző, hogy az eset után rendszeresen zaklatja is a családokat, pénzt követelve, és csak sokadszori elzavarás után megy el egy időre. Idősek esetében megfélemlítés és pénz követelés történt.

A bűncselekményekkel kapcsolatban, több településről, már közel tíz feljelentés történt a Váci Rendőrkapitányságon. A kismarosi Önkormányzat a közbiztonság helyreállításának érdekében javasolja, hogy minden sértett tegyen feljelentést a rendőrségen. Az Önkormányzat továbbá segíti információval is a bűnüldöző szerveket, és hivatalos formában, írásban kérte az ügyek kivizsgálását.

Minden kismarosi sértett, tanú számára a Kismarosi Közös Önkormányzati Hivatal ad szükség szerint jogi segítséget, illetve támogatást a rendőrséggel való hatékony és diszkrét kapcsolatfelvételhez.

A Dunakanyar Rendészeti Társulás közterületfelügyelői is kiemelt figyelemmel követik a helyzetet illetékességi területükön, Kismaroson és Verőcén.

Amennyiben az Önkormányzat segítségére van szükség, kérjük hívja a Hivatalt a

06 80/627 727-es zöldszámon!

A tegnapi napon Kismaros polgármestere, Neubauer Rudolf az alábbi levelet adta át személyesen dr. Horváth Imre kapitányságvezető részére Vácon:

„Tisztelt Kapitányságvezető Úr!

Kismaros településen a közelmúltban – többségében kiskorúak sérelmére – elkövetett zsarolás, megtévesztésre épülő, jogtalan haszonszerzésre irányuló csalás történt, ismétlődően, melyben több sértett van. A családok a közösségi médiában is közzétettek releváns információkat, de egyes esetekben már rendőrségi feljelentés is történt.

Kismaros Község Önkormányzata aktív közreműködőként segíti a Rendőrség munkáját, valamint a településen élők érdekében a Kismaroson megszokott és elvárt, jó közbiztonság megőrzését, közterületeinken a rend fenntartását.

Mellékletben csatolom az önkormányzatnál rendelkezésre álló telefonos elérhetőségeket a nyomozati munka segítésére, előmozdítására.

Kismaros, 2023. június 07.

Tisztelettel: Neubauer Rudolf polgármester”

A levél PDF változata:

KIM_6822_1_2023_Vaci_Rendorkapitany_2023-06-07_avdh-1