Haj, ki Kisze, haj…

0
1111

A farsang mellett, régi, szép tavaszváró szokásunk, a kiszézés. Régen a lányok nagy
bábot készítettek, felöltöztették rossz ruhákba, énekelve végigvitték a falun, azután bedobták a patakba, vagy elégették. Ezzel a hideget, a rontást, a betegségeket űzték el.

Ezt a hagyományt elevenítettük fel március 4-én, az óvoda udvarán, a Vidra csoport segítségével. Erre az alkalomra összegyűlt az óvodások apraja-nagyja és az iskolából is eljöttek hozzánk az első osztályosok, hogy végérvényesen elűzzük a telet. Elkészítettük a kiszebábunkat, amire a gyerekek által készített rajzokat is ráaggattuk. Ezeken a rajzokon a téli időszak általános rossz dolgait (amit maga a bábu is jelképez) jelenítették meg, mint például a betegségek, vagy a hideg tél. Majd ezt a bábut körbejárva, népi rigmusokkal, énekekkel próbáltuk elűzni a telet. Sajnos az erős szél miatt nem tudtuk meggyújtani a kiszebábut, de jó messzire elhajítottuk azt. Reméljük, a patak egészen távolra elvitte!

Ezután a tavasz jelképeként zöldágból kaput tartottunk, amelyen átbújva közösen táncolva, énekelve jártuk körbe az óvoda udvarát, azért hogy előcsalogassuk a várva várt TAVASZT!

Kricsfalussyné Rigó Orsolya