Március 12-ére szervez bemutatót Neubauer Rudolf polgármester a Művelődési Házba, amelyen a Váci Tankerület is részt vesz. A tájékoztató célja, hogy bemutassa, mi az ami biztosan tudható a kismarosi iskolabővítésről és milyen lehetőségeket rejt még a projekt.
A dátum március 12., csütörtök, délután öt óra, a helyszín pedig a várható érdeklődés miatt a Művelődési Ház nagyterme.

A Vác és Vidéke vendéglátó konyhája Szokolyán, innen érkezik Kismarosra is az ovisok és iskolások ellátása

Minden valószínűség szerint áremelkedés jön a közétkeztetésben. Az állami normatív támogatás évek óta változatlan, miközben nyolc éve nem volt ilyen magas az infláció mint tavaly, és példátlan sebességgel nőnek az élelmiszerárak is. Kiugró a sertéshús árának növekedése, ami több mint harmadával drágult csak az utolsó negyedévben és lassan a marhahúséval vetekszik. A KSH statisztikái alapján olyan alapvető zöldségeknek is ugrásszerűen nőtt az ára, mint a krumpli vagy a káposzta, de összességében az élelmiszerek ára az átlagos drágulásnál nagyobb mértékben emelkedett az utóbbi egy évben. Ezek a hatások mindenképpen emelnek az iskolai és óvodai étkeztetés árain, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a drágulás mértéke mekkora lesz. A szolgáltató már jelezte, hogy szükséges emelni az árakon, azok mértékéről azonban a képviselő-testület dönt – vélhetően a következő, márciusi ülésén.
A közétkeztetés költségeiből a szülők és részben az önkormányzat része a nyersanyag ára. A szintén növekvő rezsiköltségekkel a közétkeztetést végző cégnek kell valamit kezdenie. .

Közben a héten kiküldte az önkormányzat a kommunális, telek-, és üdülőadóról, illetve a gépjármű súlyadójáról szóló csekkeket – ezek legkésőbb a jövő héten meg is érkeznek a háztartásokba. Bár a faluban az adófizetési hajlandóság nem rosszabb, mint bármely más magyar településen, a büdzsében mégis jelentős összeget képviselnek a be nem fizetett adók. Ezek nagy része nem behajtható, a faluban ugyanis számos olyan. jobbára üdülőövezeti telek található, ahol nem ismert vagy nem elérhető a tulajdonos.
Ez a helyzet közeli jövőben változhat, áprilistól ugyanis a hivatalnak külön részlege lesz a nehezen behajtható adók rendezésére, ami akár több tízmilliós bevételnövekedést hozhat.

A kommunális és az üdülőadó esetében vannak kedvezményre jogosító kitételek, ezekről érdemes tájékozódni a település honlapján. Az önkormányzat azonban minden évben felhívja a figyelmet, hogy a kedvezmények csak igazolt esetben érvényesíthetőek, ezek igazolásáról a tulajdonosoknak kell gondoskodniuk.

Másik irodába költözött a településüzemeltetési részleg. A műszak munkatársai február közepétől a Művelődési Ház emeletén érhetőek el. Az átszervezés érinti a hivatal többi irodáját is, de a munkarend és hivatali nyitvatartás nem változott.

Megtörtént a defibrillátok éves felülvizsgálata is Az életmentő készülékek a Művelődési házban, és a Sportcsarnokban elérhetőek.

Március 13-án lesz az önkormányzati megemlékezés a március 15-i nemzeti ünnepre, hagyományosan ilyenkor adják át a Vilcsek díjakat is

Koronavírus: tájékoztatót kapott az óvoda és az iskola is arról, hogy milyen módon lehet megelőzni a fertőzés terjedését. Ez nem csak az utóbbi időben komoly sajtóérdeklődést kiváltó CoVid-19 nevű fertőzés esetén, de az országban továbbra is jelen lévő influenzajárvány esetén is jó módszer a megelőzésre. A higiéniai szabályok fokozott betartását kéri a polgármester is a hivatalban dolgozóktól. Megelőző intézkedésként szünetel a textil törölközők használata is, minden kézmosónál papír törlőkendőt helyeznek ki és gyakoribb lesz a közös helyiségek, kilincsek fertőtlenítése is.