Rendkívüli ülésre hívta össze a legfőbb bizottság tagjait és azután a képviselőket csütörtökre Neubauer Rudolf polgármester. Négy napirendi ponttal készültek a bizottságban, sorrendben az óvodai és iskolai térítési díjak megállapítása, egy közbeszerzői tanácsadó szerződés megkötése, a bölcsőde eszközbeszerzése, valamint útfelújításokkal kapcsolatos döntés szerepelt a napirendben. A térítési díjak az óvodában és iskolában a következőképpen alakulnak szeptembertől:

A bizottság ülésén kiderült, hogy három csoportra való gyerekkel indul szeptembertől a bölcsőde, nyolc szabad férőhely még van a legkisebbek intézményében. Az óvoda és bölcsőde igazgatója, Ritzl Erika a testület tagjainak elmondta, hogy jelentkezésnél a kismarosi lakosok előnyt élveznek, de a környékről is várják a gyerekeket.
Az útfelújításokkal kapcsolatban a képviselők közös döntése az volt, hogy az önkormányzatok számára is megugró rezsiköltségek miatt egyelőre inkább tartalékoljanak. Június elején jelentette be a kormány, hogy az önkormányzatokra nem vonatkozik tovább a rezsicsökkentés elnevezésű hatósági árszabás, vagyis az önkormányzati intézménye (bölcsőde, óvoda, művelődési ház) energiaárait piaci áron kell kifizetni. Ez az országban több helyen is problémát okoz, így a képviselők – a gazdasági vezető kimutatása alapján – úgy határoztak, hogy azokat a költségeket, amelyeket szeptembertől útfelújításra fordítottak volna, inkább tartalékolják a fűtési szezonra.
A testületi ülésen már hét javasolt téma volt. A bizottsági ülésen tárgyalt témákon túl a testület szervezeti és működési szabályzatának módosítása, a közétkeztetésre beadott pályázatokkal kapcsolatos döntések, illetve a Hegyalja utcai útépítéssel, valamint a Kossuth Lajos úti járdaszakasz felújításával kapcsolatos kivitelezési munkálatokra érkezett pályázatokról szóló döntés is szerepelt.
Az SZMSZ módosításával kapcsolatban több kifogással is élt (a korábban is előkerült pontosítások kapcsán) Poldauf Gábor képviselő, de végül egyhangúlag elfogadták a javaslatot.
Az önkormányzati intézményeket (bölcsőde, óvoda) a Tálentum Ízalapító látja majd el étellel. Az iskolába is ők szállítanak.
Elfogadták a bizottsági javaslatot a közétkeztetés árairól. A szociális bizottság a megnövekedett étkeztetési árak miatt vizsgálja, hogy van-e olyan család, amely szociális alapon támogatásra szorul az étkeztetésben.
Elfogadták az óvodai támogatáshoz szükséges közbeszerzői szaktanácsadói pályázat eredményét is, a Justitia Kft végzi ezeket a feladatokat.
Igent mondtak a képviselők a bölcsődei beszerzésekre is.
Senki nem jelentkezett a Kossuth utca járdájának és a Hegyalja út építésének feladataira. A pályázat így érvényes volt, de eredménytelen. A jegyző szerint a kiírt áron senki nem vállalta a munkát, legalább hatmillió forint hiányzik, hogy a munkákat a mostani árakon veszteség nélkül el tudja végezni egy cég. A polgármester szerint keresik ennek a hatmillió forintnak a forrását, hogy a páláyzaton korábban elnyert pénzt kipótolják, hogy az utóbbi hónapok áremelkedéseit is finanszírozni lehessen. A képviselők elfogadták.
A Csuszka, Nyúl és Harkály utcák burkolatfelújítási munkáinak elhalasztása mellett döntöttek a képviselők. A felújításokat szükségesnek látják, de a pénzügyi fegyelmet a rezsiköltségek drasztikus emelkedése miatt ebben a helyzetben fontosabbnak látták.
Az ülés teljes egészében itt nézhető vissza:
Lakatos Péter