Ilyen volt a 2023-as Wadokai EK – avagy ismét jól szerepeltek karatékáink

0
481

Beszámoló a 2023-as franciaországi Európa Kupáról (+interjú a tanítványokkal)

A jéghegy csúcsa alatt van a lényegi rész.
November 4-e csak az ünnepnap volt, az előzetes felkészülés már nyáron megkezdődött. Az alapozó táborban felméréssel kezdtünk, ezt követően egy előre összerakott edzés programot kellett csinálni a versenyzőknek, aminek a célja, hogy szeptemberben már megfelelő fizikai állapotban tudjuk megkezdeni az edzéseket.
A visszamérést követen kaptunk képet a fizikai képességeinkről.

Szeptember közepén megkezdődött a technikai felkészülés, melyhez hozzá csatoltunk taktikai és mentális felkészítő gyakorlatokat. A kelleténél kevesebb időnk volt a tanévben történő felkészülési ciklusban, mert 1 héttel korábban volt a verseny.
A gyerekek az edzések mellett részt vettek 3 válogatott edzésen, ahol a Magyar Wadokai Szövetség válogatott tagjaival tudtak közösen gyakorolni, ezen kívül még volt 2 felkészítő versenyünk, melyeknél már az első alkalommal is a célformát kellett hozni, majd a második gyakorló versenyen csak a végső javításokra fókuszáltunk.

Kemény időszak ez a versenyzők, szülők és edzők számára, de nagyon büszke lehetek a tanítványokra, mert egy percig sem volt kérdés, hogy az edzésen és hétvégi programon mindenki részt vegyen.

Az eredmény és teljesítmény ugyan nem mindig egyezik, ha csak egy-egy versenyre koncentrálunk. Úgy gondolom, hogy egy folyamatot kell nézni, mert az adott forma sokszor elcsúszhat akár egészségügyi, mentális vagy önhibán kívüli dolgok miatt (pl. szervezés, sorsolás, rossz bíráskodás, elfogultság), ezért inkább egy periódust emelnék ki a teljesítmény és fejlődés tekintetében. A válogatott csapatunk ebben az időszakban kimagasló teljesítményt nyújtott, ezért minden versenyzőnek szívből tudok gratulálni.

Érmek tekintetében az idei Európa Kupa messze túlszárnyalta az elképzeléseket.

A Torony Se Kismaros csapata: 2 arany, 4 ezüst és 6 bronzéremmel tért haza, ami minden idők legszebb eredménye.
Az érem eredmények ugyan forgandók, de az utóbbi időben stabilan sikerült a versenyek teljesítése és kívánom minden tanítványomnak, hogy továbbra is ugyanilyen tiszta szívvel, alázattal és szorgalommal tudjon teljesíteni és karatézni.

Az érmek és küzdelmek mellett nem szabad megfeledkeznünk azokról a tapasztalásokról és élményekről, amit adni tud egy-egy közös megmozdulás és utazás. A sportolók, gyerekek nem arra fognak visszaemlékezni melyik edzésen milyen karate technikát csináltak, hanem azokra a feledhetetlen együtt töltött időkre, hogy Regőt felültettük a szerencsehozó malacra a körhintán vagy a verseny végén a magasba dobtuk őt. A törökre az étterembe és a hajókázásra.

Köszönöm, hogy ennek a csapatnak lehetek az edzője!

 

Helyezések:

A válogatott összesített 2. helyen végzett (11 arany, 18 ezüst, 34 bronz) ehhez a kismarosi klub az alábbi érmekkel járult hozzá:

Fóti Regő – U14 Kata I. helyezett és U14 -40 kg Kumite III. helyezett

Kecső Karolina Laura – U14 -42 kg Kumite II. helyezett

Bergmann Heidi – U14 -52 kg Kumite II. helyezett

Orosz Viktória – U14 -47 kg Kumite III. helyezett

Németh Bálint Kadosa – U16 -57 kg I. helyezett

Halupka Márton – U16 -63 kg III. helyezett

Németh Csaba Dengizik – U18 Csapat V. helyezett

Kunya Panka Virág – U18 -53 kg II. helyezett és U18 csapat II. helyezett

Lucza Gergely –  U21 +84 kg III. helyezett és Felnőtt +84 III. helyezett

Prétor Máté Csaba – U21 Kata V. helyezett és U21 +84 Kumite III. helyezett

 

Ezúton szeretném megköszönni a tanítványok kitartó munkáját és a szülők segítségét, hogy a háttérből támogatják a gyerekek edzésen és versenyeken való részvételét.

Továbbá köszönjük a kismarosi Önkormányzatnak, hogy idén is támogatta az egész klubot és segített a kiutazás finanszírozásában.

 

Kelemen Ákos
edző

 

Interjú a tanítványokkal:

KK: Hogyan lehet összeegyeztetni a versenysportot az életeddel? Vagyis: mennyi mindenről kell lemondanod azért, hogy kijuss például egy ilyen versenyre?

Regő: Szerintem a legnehezebb a felkészülésben, hogy az iskolai feladatok és az edzések mellett kevés időm marad kikapcsolódni, pihenni, mert a hétvégéken is gyakran edzés vagy felkészülési verseny van. Nagyon szeretek rajzolni és erre például mindig kevesebb időm marad, mint szeretném.

Karolina: Hát az edzéseket néha nehéz összeegyeztetni az életemmel, főleg a tanulással, de más sportokat is, amiket esetleg hobbi szinten űzök, a versenyek előtt le kell mondanom róluk.

Heidi: Igazából a tanulásról, mert nem tudtam olyan sokat tanulni, épphogy a házimat meg tudtam csinálni.

Kadosa: Nekem, mivelhogy két sportot is csinálok, így a versenyfelkészülés során a másik sportból több edzést ki kellett hagynom, és a délutánjaim is (a tanulást háttérbe szorítva) nagyrészt edzéssel teltek. Viszont nem bántam meg.

Halu: Mivel nem profi szinten sportolunk, ezért annyi lemondással szerencsére nem jár, de most, a felkészülés alatt is jó párszor volt rá példa, hogy választanom kellett az edzés vagy egy másik program, esetleg pihenés között.

Csabi: Mivel az edzés alapvetően a délutáni programom és nincsenek nagyon programjaim hétvégén, így igazából nekem csak szabadidőről kellett lemondani.

Panka: Sok mindenről, mivel ebben az időben ez a legfontosabb a felkészülés, edzések és a gyakorló versenyek.

Geri: Az én életemben mindig is nagyon fontos volt a sport és a versenysport, ezért számomra már egy fokkal könnyebb e köré építeni az életemet. A versenyzés – ha minél jobb akarsz lenni – mindig lemondásokkal jár. A legnehezebb számomra az egyetemre készülni mellette, emiatt néha rá is megy az edzés a tanulásra. A versenyszezonban, a szabadidős tevékenységek is hátrébb szorulnak. Nem mehetsz el a buliba, mert másnap verseny, nem mehetsz el a haverokkal, mert másnap edzés, és hasonló dolgok. Ezeket a lemondásokat viszont mindig kompenzálja a verseny élménye és az eredmények.

Máté: A szabadidőm nagy részét, és néha a fontosabb dolgokat is az edzésekre illetve versenyekre rá kell áldozni ahhoz, hogy egy ilyen versenyre ki lehessen jutni.

 

KK: Mi motivál, hogy ez legyen a legfontosabb? Mennyire megerőltető ez számodra?

Regő: Ez volt az én első Európa Kupám, ezért egyrészt nagyon érdekelt, hogy milyen egy ilyen verseny és szerettem volna az eddigi legjobb formámat hozni. Emellett az utazást is nagyon vártam, mert minden olyan magyar versenyző, aki korábban is volt ilyen versenyen, azt mondta, nagyon jó élmény.

Karolina: Engem az motivál, hogy én ezt nagyon szeretem csinálni és szeretek amúgy is versenyezni. A csapat is nagyon jó, ez is motivál, az edzőnk is szuper és én így úgy tudok menni versenyezni, hogy motivált vagyok. Vannak céljaim és azokat teljesíteni akarom.

Heidi: A verseny – hogy ilyen nagy versenyen lehetek. Egy kicsit megerőltető, de egyben nagyon jó is a sok edzés.

Kadosa: Engem az eredményeim motiválnak leginkább, mert szeretnék méltó eredményeket elérni.

Halu: Motivál, hogy egyre jobb legyek, főleg teljesítményben, de ha ott fejlődöm, akkor általában születnek eredmények is, ha pedig nem, akkor tudom hogy még többet kell beleraknom, ami néha még több lemondással jár, de egy ilyen verseny után nincs kétségem hogy érdemes volt ezt választani.

Csabi: Részben a jól szereplés, részben az esemény nagyságának a tudata, ennél konkrétabb motivációt sajnos nem tudok megfogalmazni.

Panka: Az motivál a legjobban, hogy már régóta csinálom és ezért jobban teljesítsek évről évre. Minimálisan megerőltető és fárasztó, de megéri a sok edzés miatta.

Geri: Az én legnagyobb motivációm az, hogy a legjobb legyek, hogy megmutassam mindenkinek, aki egy kicsit is kételkedett bennem, hogy mindenre képes vagyok. Nagyon nagy bennem a bizonyítási vágy első sorban saját magam felé, hogy mindegy mi történik, akkor is elérjem a magam elé kitűzött célokat. Szeretnék évek múlva úgy visszanézni ezekre az évekre, hogy igen, ezt is megcsináltam, minden nehézség ellenére. Vannak pillanatok, amikor nagyon nehéz motivációt találni és semmi kedvem nincsen elmenni edzeni vagy ezzel foglalkozni és szerintem ilyenkor lehet igazából megmutatni saját magadnak, hogy mennyire fontos ez neked és csak azért is beleadsz mindent, amit tudsz.

Máté: Motiválni szüleim és barátaim szoktak nagyon sokat. Egyáltalán nem megerőltető. Egyszerűen szeretem a sportot.

 

KK: Milyen érzés részt venni egy EK-n? Milyen élményekkel jöttél el?

Regő: Én nagyon élveztem a verseny egész napját. Régebben nagyon stresszeltem a nagyobb versenyek előtt, volt, hogy nem is tudtam enni a verseny előtti napokban és ez legyengített, például a Magyar Bajnokságok előtt, de ezt mostanra sikerült leküzdenem és ennek is nagyon örültem. És természetesen annak örülök a legjobban, hogy megnyertem a versenyt a korcsoportomban.

Karolina: Az EK -n nagyon élményteli volt részt venni, magán a versenyen és az egészen is. Mivel nekem ez volt az első, még emlékezetesebb az egész. Az utazás és a szálloda is jó volt. A verseny nagyon hangulatos volt, minden magyar szurkolt minden magyarnak. A saját számommal nagyjából elégedett vagyok, de tudom, hogy lehetett volna kicsit jobb is. Összességében nagyon jó élményekkel jöttem el. Persze mint minden versenyen, itt is voltak hibák, de ezeket leszámítva, nekem ez egy maradandó élmény marad.

Heidi: nagyon jó részt venni egy EK –n, mert sok különböző országgal versenyezhettem. Nagyon jó élményekkel jöttem el és nagyon örülök a helyezésemnek

Kadosa: Bennem az az érzés volt, hogy mindent bele kell adni, mert egy egész nemzetet képviselek és örömmel tölt el hogy a magyar színekben versenyezhetek.

Halu: Nagyon jó érzés részt venni egy EK-n, képviselni egy picit Magyarországot, karatézni, versenyezni, új országokat, új embereket megismerni, nagyon sok jó élménnyel jöttem haza.

Csabi: A mérkőzés azon kívül, hogy más ország indulóival küzdök, és természetesen válogatott versenyzőkkel, más a helyszín és a bírók, nem különbözik bármely másik mérkőzésemtől. A különbség szerintem a hangulatban és a verseny nagyságának tudatában van, azokon kívül, amiket az előbbiekben felsoroltam. Az élmény ennek függvényében részben más, részben pedig hasonló a többi versenyhez, de mindenképpen pozitív.

Panka: Nagyon jó érzés, mert ezért mi sokat dolgoztunk, hogy kijussunk egy ilyen versenyre és nem csak maga a verseny, hanem az út, és minden más egy nagyon jó élmény.

Geri: Leírhatatlan érzés számomra az, hogy egy ilyen versenyen képviselhetem Magyarországot. Külön kiemelkedő érzés, hogy nekem 2019 után ez volt az első versenyszezonom és az első EK-m így még nagyobb motivációval és még nagyobb bizonyítási vággyal álltam a tatamira. Összességében vegyesek bennem az érzelmek, mivel többet akartam elérni, de úgy érzem, hogy ez csak még több okot ad arra, hogy a jövőben többet adjak bele és keményebben edzek. Persze ettől függetlenül örülök az eredménynek és mint mindig, ez is egy életre szóló élmény volt.

Máté: Nagyon jó érzés, nagyon sok jó élménnyel tölt el. Kint külföldön egy nagyon jó csapattal azt csinálni, amit szeretsz.

 

KK: Tervezed-e, hogy felnőtt korodban is központi szerepet játszik majd az életedben a sport?

Regő: Igen, de szerintem nem versenyszerűen fogok karatézni, inkább a tradicionális részével foglalkoznék tovább.

Karolina: Felnőtt koromban is mindenképp szeretnék sportolni, karatézni is, de akár más sportot is szívesen űznék. Ez majd a jövő zenéje.

Heidi: Igen, mert nagyon szeretek sportolni és szinte az összes sportot szeretem, szóval felnőtten is biztosan fogok sportolni

Kadosa: Természetesen igen.

Halu: Felnőtt koromban is szeretnék aktívan sportolni, nyilván nem megélhetési szinten, de talán versenyszinten, de ha nem is, a karatét mindenképp folytatni akarom.

Csabi: Igen, mindenképpen folytatom felnőtt koromban is.

Panka: Felnőtt koromban is biztosan meg fog maradni a sport az életemben, mert nekem ez nagyon fontos és már most a mindennapjaim része.

Geri: Én nagyon szeretném, hogy örökre az életemben maradjon a sport. Szeretnék minél tovább versenyezni és minél profibb szinten űzni ezt a sportágat. Egyelőre nem gondolkozom azon, hogy a versenyzés után mi lesz, de nagyon sok mindent köszönhetek ennek a sportnak és az az érzésem, hogy ha vége a versenyzői karrieremnek, akkor is a karate közelében fogok maradni. Itt egy olyan közösség vesz körül, amibe, ha egyszer belekerülsz soha többet nem akarsz kilépni.

Máté: Mindaddig amíg képes vagyok rá űzni fogom a sportot, nem tervezem abbahagyni.

 

KK: Különleges (kedvenc) sztori erről az útról/bajnokságról?

Regő: Nekem az egész nagy élmény volt. A legviccesebb (és egyúttal a legijesztőbb) része az volt, mikor a verseny után a kismarosi csapat összeállt és háromszor feldobtak a magasba a győzelmem miatt. Végig attól féltem, hogy nem kapnak el.

Karolina: A kedvenc sztorim, az amikor Regőt dobáltuk a verseny végén, az nagyon vicces volt.

Kadosa: Az, amikor az egyik csapattársunkat úgy ünnepeltük, hogy feldobtuk a levegőbe.

Heidi: nekem nagyon tetszett a hajókázás, ami ételt leginkább ettem az a pizza volt és nagyon finoman volt elkészítve. Sayonara party is nagyon jó volt, hangulatos a zenével és a finom pizzával.

Geri: A legjobb élménynek a versenyről talán a csapatnak az összetartását mondanám. Mindenki bíztatta a másikat és szurkoltunk egymásnak. Mindenkire lehetett számítani akármi is történt. Külön élmény, amikor a versenyszámod közben szurkol neked mindenki. Nem is mindig hallod verseny közben, mivel annyira koncentrálsz, de belül és a mérkőzés után mindig érzed, és ez egy olyan érzés ami örök életedre veled marad.

Máté: Sztori helyett én azt mondanám, mikor az egész magyar csapat együtt van és szurkol. Nekem mindig ez a különleges élmény.

Fridrik Klaudia Bernadett