2023-ban Zirig Árpád, felvidéki pedagógus, író, költő lett Kismaros díszpolgára.
A méltatás a következőképpen szólt a díj átadásakor:
„Zirig Árpád költő, író, pedagógus élete nagy részét Dunaszerdahelyen töltötte, jelenleg Kismaroson él. Jelenkorunk hűségesebb költője: hű a szülőföldjéhez, hű a magyarságához, a családjához, felesége emlékéhez, és a költészetben hű az igazi klasszikus versformákhoz.
1940-ben született Győrben. Tanulmányait az egyházgellei alapiskolában kezdte meg, Dunaszerdahelyen folytatta, és itt is érettségizett. Később a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán tanári oklevelet szerzett földrajz-természetrajz szakon. Tanárként 1965-től – kisebb megszakításokkal – egészen a nyugdíjba vonulásáig aktívan munkálkodott. Írásainak többsége – mivel a magyarság iránti hitvallás árad a sorokból – csak a rendszerváltás után jelenhetett meg dunaszerdahelyi nyomdák és a pozsonyi Madách Kiadó nyomtatásában. Versei, elbeszélései a szülőföldféltésről, a nemzetféltésről, a természet szeretetéről vallanak. Első, Pozsonyban, 1975-ben kiadott verseskötete után 1990-ben jelenhettek meg csak ismét kötetei.
Megjelent kötetei:
- 500 éves Nagymegyer. Közösen Gyüre Lajossal. Nagymegyer 1966.
- Sasok és vonatok. Versek. Madách, Pozsony 1975.
- Helyzetjelentés. Versek. Uo. 1990.
- Emlékek a jelenből. Nap, Dunaszerdahely 1995.
- Senki emberfia. Novellák. Lilium Aurum, Dunaszerdahely 2000.
- Árnyékösvény lovasa. Válogatott és új versek. Uo. 2002.
- Küszöbén a télnek. Versek. Lilium Aurum, Dunaszerdahely 2008.
- Ökörkoponya. Novellák. Madách, Pozsony, 2012.
- Botlófüzek oltalmában. Versek. Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2015
- Tűzhányó bánata Orpheusz Kiadó, Budapest, 2022
1990-ben Comenius kitüntetésben részesült, majd emlékéremben részesítették a magyar oktatás újraindítása elismeréseként. 2010-ben megkapta a Székesfehérvári Vörösmarty Társaság Vár-díját. 2011-ben szülőföldje díjazta munkásságát: Dunaszerdahely Város Pro Urbe díját vehette át.
Zirig Árpád már 17 éves korától a mai napig istenáldotta tehetséggel és hihetetlen műgonddal ontja a verseket. Idős kora ellenére irigylésre méltóan aktív, tevékeny életet él. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának és a Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, melynek alapító tagja is. Ugyanakkor a kismarosi ping-pong klub heti edzésein is rendszeresen részt vesz, lelkesen foglalkozik unokáival. Dunaszerdahely és Kismaros között ingázik, verseiben megjelennek a szeretett Csallóköz és a Dunakanyar festői tájai” – írja róla Andor Edit. Ápolja az otthoni baráti kapcsolatokat, és sajátja a kismarosi közösség is. Gyermekei, unokái már ezer szállal a Dunakanyarhoz kötik, lánya Kismaroson, fia Verőcén talált otthonra.
| Szakolczay Lajos irodalomkritikus így méltatta a költő verseit: „igazi líra, költészet a szó hagyományos értelmében, érzéseket és mély gondolatokat kelt anélkül, hogy feleslegesen filozofálna. |
Mindezek alapján méltónak volt arra, hogy Kismaros közössége Díszpolgári címet adományozzon Zirig Árpádnak, aki határtalan erőfeszítéssel és lelkesedéssel segített őrizni és ápolni a magyar nyelvet és kultúrát határon innen és túl, tevékenységével olyan megbecsülést vívott ki, amellyel Kismaros jó hírnevét öregbítheti.”
Ennek kapcsán beszélgettünk Árpi bácsival.
KK: Árpi bácsi, hogyan került Kismarosra?
ZÁ: A gyerekeim – főleg Emese lányom – és az unokák által vált számomra Kismaros, és szomszéd faluja, Verőce – mert ott meg a fiam, Árpi telepedett le – fontossá.
Nem állandóra gondoltunk itt lenni, de feleségemmel elhatároztuk, hogy amikor Csallóköz közepéből, Dunaszerdahelyről jövünk, több időt fogunk itt tölteni, a család miatt is. Ekkor vettük meg ezt a házat, itt, Kismaroson.
Sajnos nem sokáig élvezhettük ezt közösen, mert feleségem elkapta a COVID-ot, és ez villámgyorsan elvitte közülünk. Én ott maradtam Dunaszerdahelyen egyedül. Ez késztetett arra, hogy ideköltözzem, ami természetes volt, hisz így lányoméktól 500 méterre, fiaméktól jó 1 kilométerre lakom.
KK: Sokáig mellőzték az irodalmi munkásságát. 1969-től-1989-ig még folyóiratokban csak ritkán jelenhettek meg írásai. Meséljen egy picit erről.
ZÁ: Pedagógusként dolgoztam, 1965-től Nagymegyeren. Ekkor már közel álltam az irodalomhoz. Közben Gyüre Lajossal (író, költő) kutatni kezdtük Nagymegyer történetét, a település 500. évfordulója kapcsán. Így kerültem többek közt Pannonhalmára, ahol volt szerencsém megismerkedni Mécs Lászlóval is. Közel 350 oldalnyi könyvet szerkesztettünk össze az fellelt anyagokból, de ebből csak egy kivonat látott napvilágot, a helyi párt politikusai miatt.
1967-től egy baráti társasággal szervezni kezdtük a Magyar Ifjúsági Szövetséget – a MISZ-t -, amit Galán Géza színművész fogott össze.
Csallóköz ebben az időben nagy többségében magyar volt. Javaslatomra viszont a teljes határmenti magyar fiatalságot felölelte ez a szerveződés, és megalakítottuk az ifjúsági szervezeteket. Természetesen itt is megjelentek a besúgók, akik feltárták, hogy ki milyen szerepet tölt be ezekben, és ez fokozatosan megtorlásba ment át.
1968-as események alatt az Új Ifjúság című folyóirat munkatársa voltam.
A főszerkesztő Prágába küldött, az ottani eseményekről, összecsapásokról hiteles tudósítást adni. Ez a cikk azonban már szintén nem jelent meg az újságban, a főszerkesztőt, Szőke Józsefet eltávolították, s ebben az időben a kollaboránsok fokozatosan átvették a sajtót és a híradástechnikát is.
1969-ben leadtam az első verseskötetemet, de ez politikai okokból szintén nem került kiadásra. Ennek a kötetnek a ’Tűzhányó bánata’ címet adtam eredetileg, de ezt is meg kellett változatnom, s így jelenhetett meg hat évvel később, 1975-ben, a ’Sasok és vonatok’ címmel, erősen megritkítva, leszűkítve.
A Tűzhányó bánata címet végül a 2022-ben megjelent kötetemnek tudtam adni.
Valószínűleg mindezek hatására 1971-ben házkutatás is volt nálam. Semmit nem találtak, de ettől függetlenül elbocsájtottak a pedagógusi állásomból.
Ekkor meghallgatást kértem Pozsonyban Rácz Olivér költő-írótól, az akkori kulturális államtitkártól, aki nekem szegezte a kérdést, hogy miért zártak ki a kommunista pártból. Mondtam neki, hogy engem nem lehetett kizárni, hiszen soha nem is voltam párttag. Így derült ki, hogy a pedagógusi állásomból való elbocsájtásom teljesen jogtalan volt, hisz csak „megtévedt” párttagokat volt szabad munkahelyükről elbocsájtani.
Végül Nagymagyarra, a járás egyik legtávolabbi pontjára helyeztek el bennünket, de legalább taníthattam. Itt töltöttünk el feleségemmel 5 évet. Szerettem ott lenni, és a mai napig rámköszönnek a tanítványaim, ha arra járok.
1976-ban Dunaszerdahelyre kerültem, az ottani mezőgazdasági szakközépiskola igazgatóhelyettesének a segítségével, óraadó és nevelő tanárként.
Vágytam már vissza, szüleimhez közel, ahol kezdtem munka mellett kertészkedni, gyümölcsfákkal foglalkozni.
Ebben az időben kevesebbet írtam, a politikai mellőzöttség miatt nagyon nehezen tudtam bekerülni az irodalom vonzáskörébe, egészen a rendszerváltásig. Egyedül Koncsol Lászlónak, az Irodalmi Szemle szerkesztőjének köszönhetem, hogy időnként néhány írásomat leközölték.
Később Duba Gyula (Kossuth-díjas szlovákiai magyar író), a Madách Könyv-és Lapkiadó akkori igazgatója megkérdezte tőlem, hogy nincs-e valami jó könyvre való munkám készülőben. Három hónap alatt állítottam össze a Helyzetjelentés című verseskötetet. Így ez a könyvem 1990 elején látott napvilágot.
Ettől fogva kisebb-nagyobb intervallumokban, rendszeresen jelentek meg a könyveim.
KK: Ha jól tudom, ezek után viszont sorban kapta az elismeréseket.
ZÁ: Igen, bér nem ezért csinálom.
1990-ben Comenius kitüntetésben részesültem, majd emlékérmet kaptam a magyar oktatás újraindításának tiszteletére.
A rendszerváltás után közvetlen kapcsolatba kerültem a székesfehérvári Vár című irodalmi lappal. Minden év októberében rendeznek találkozót a határon túli irodalmároknak, amin – ha jól számoltam – 19-szer vettem részt.
2010-ben itt megkaptam a Vörösmarty Társaság Vár Irodalmi díját.
Egy évvel később, 2011-ben Dunaszerdahely városától a Pro Urbe-díjat vehettem át, a magyar irodalom népszerűsítéséért, városunkban és Csallóközben.
Idén, 2023-ban két díjat is kaptam, Gellén a község polgármesteri díját vehettem át, egy hónappal a kismarosi díszpolgári kitüntetés előtt. Ez abszolút meglepetés volt számomra.
KK: Készülnek még versek a mai napig is?
ZÁ: Feleségem halála után a munkába menekültem, megírtam egy regényt, közben pedig több Kárpát-medencei irodalmi lapban is olvashatják az alkotásaimat.
A Zirig Árpádról készült portréfilmet pedig itt tekinthetitek meg: https://www.youtube.com/watch?v=RItpuYVcg1w
Szöveg: Zirig Árpád és Fridrik Klaudia Bernadett
Fotó: Ivor Andrea
