Szívhez szóló levelet kaptunk, amelyet változtatás nélkül közlünk. 

Olvashatjuk és hallhatjuk, hogy leselkedik ránk a pandémia negyedik hulláma. A másfél éve elkezdődő világjárvány a fél falut beteggé tette. Voltak, akik kórházba kerültek. Többet nem jöttek haza… Isten nyugosztalja őket, béke velük!

Mi itt vagyunk. Megtettünk és megteszünk mindent, hogy elkerüljük a betegséget, a fertőzést. De minden óvintézkedés ellenére a harmadik hullám leterített bennünket. 

A Körzeti Orvosi Rendelőnek szeretnénk hálás köszönetet mondani, törődtek és gondoskodtak rólunk. 

Székely Zsuzsa doktornő fáradtságot, kimerültséget félretéve tartotta velünk a szoros kapcsolatot. Semmire sem utasított, csak kért, magyarázott, próbálta megértetni velünk azt a betegséget, amit a világ is alig ismer. Kétnaponta kellett jelentkeznünk, minden változásról tudni szeretetett volna. Ha a gyengeségünk ezt nem tette lehetővé, akkor Zsuzsa doktornő vagy asszisztensnője, Rita, keresett, látott el tanáccsal és biztatott bennünket. 

Külön köszönetet szeretnénk mondani Ritának, akinél “nyolc telefon közül tizenegy csörgött”, és mindennek ellenére mindig udvariasan és készségesen segített. Mindent megtett, hogy ha csak egy kicsivel is, de jobban érezzük magunkat. Hálás köszönet érte. 

Köszönjük, hogy amíg mi a húsvétra készültünk, addig az Orvosi Rendelő oltott. Amíg a pünkösdi menüt igyekeztünk összeállítani, addig a Rendelő ismét oltott, adminisztrált. Köszönjük a megszámlálhatatlan hétvégét, amit értünk, betegekért áldoztak fel. Köszönjük, hogy rendben és türelemmel zajlott minden oltási nap. Köszönjük a türelmet velünk, betegekkel szemben, akik nem voltunk és nem vagyunk mindig türelmesek és fegyelmezettek. Köszönjük Edit önkéntes munkáját és határozottságát. 

Köszönjük a falu nevében is a becsületes, határozott, kedves, szakszerű ellátást, köszönjük, hogy vannak, értünk… Kívánunk kitartást, erőt, egészséget, türelmet és mosolyt az Orvosi Rendelő Dolgozóinak.

Kívánjuk szeretettel:

Galambosi Anita