15 évesen, gimnazistaként menekült el az országból. 50 évig tanított Amerikában, franciát és latint. Vezette 15 évig a dallasi iskolát. Rómában írta doktori értekezését, 6 nyelven megtanult, Franciaországban és Portugáliában végzett kutatómunkát a ciszterci rend történetéről. 55 évesen lett maratoni futó. Nyugdíjasként néhány évre hazajött Dallasból a Zirci Ciszterci Apátságba novíciusokat toborozni, és tanítani. Rendhagyó történelemórát kaptunk Bernárd atyától Zircen, az odafelé vezető vonatúton, az apátságban, a látogatóközpontban, a könyvtárban és a sörfőzdében. Bernárd atya két órában sűrítette össze mondanivalóját, de az egész story elmeséléséhez nem elég egy délelőtt, annak már két-kötetnyi irodalma van.
– Budapestről menekült 1956-ban, onnan származik?
– A család Csallóközi. Amikor ezt a részt elcsatolták, a szüleim 1922-ben átszöktek egy csónakban a Dunán. Apám úgy gondolta, jobb lesz nekünk az anyaországban, ahol rendőrtiszt lett. Budapesten kötöttünk ki, öten lettünk testvérek.
– Melyik kerületben?
– Amikor születtem a XI. kerületben laktak a szüleim a Szent Imre templom közelében. Idősebbik bátyám a ciszterci rend tagja lett, és Zircre ment. Másik bátyámat behívták katonának a második világháborúban. A házunk belövést kapott, ezért Nagytéténybe mentünk, ahol apám felesbe művelt egy 600 négyszögöles telket, ennek fejében bérmenetesen laktunk.
– 1956-ban innen menekült?
– 1945-ben Endrédy Vendel, zirci apát megkezdte az üldöztetések elöl Dallasba kimenteni a rendet. A fiatalokat küldte oda, 1947-ben nagyobbik bátyámon és társain volt a sor. Az 1956-os forradalom leverése után anyám azt mondta, keressem meg a bátyámat Amerikában, mert apám korábbi állása és bátyám szerzetesi mivolta miatt B listázták a családunkat. Ezért semmi remény nem volt arra, hogy itthon tovább tanuljak. Másik bátyám tűzoltó volt, ő készített nekem az útra tömlőből egy táskát, ami a mai napig megvan. Bátyám indult volna útnak egész családjával, de kétéves ikrei megbetegedtek emiatt én indultam el végül egy ismeretlen házaspárral együtt. Stoppal akartunk menni, de nem álltak már meg a teherautók, úgyhogy azt javasoltam, hogy szálljunk vonatra. Persze az, hogy jött vonat, csak véletlen volt. Székesfehérváron átszálltunk és a kalauz segítségével át tudtunk menni a határon. A házaspár férfi tagjánál volt térkép, mert mint kiderült katonatiszt volt, így jutottunk át a fizikai határon két őrtorony között. A forradalomban felszedett aknazárat akkor még nem tették vissza. Fényt láttunk egy ablakban, ahol ki volt írva, magyarul „Isten hozott magyar menekültek”.
– Hová került innen?
– Ott szortíroztak bennünket mint menekülteket. Akkor én naplót kezdtem vezetni, mindent leírtam, ami velünk történt, Zircen beszerezhető a könyv. Először Grazba kerültem gyűjtőtáborba. Ott borzasztó körülmények voltak, földre szórt szalmán aludtunk…, a fiatalokkal elhatároztuk, hogy elkerülünk innen, amilyen gyorsan csak lehet. Először Németországba igyekeztünk, de mivel Svájcba hamarabb indult a vonat, ott kötöttünk ki. Viszont így lemaradtunk az amerikai kvótáról. Meg kellett várnom a következőt. 13 hónapig ott maradtam francia Svájcban. Először kaszárnyában laktunk, aztán egy asztmás gyerekeknek fenntartott vöröskeresztes helyen. Onnan egy genfi ügyvéd fogadott be. Ennek az ügyvédnek a szüleinél élt Zürichben számkivetése idején Lenin. Genfben tanultam meg franciául. Még korábban Magyarországon, a gimnáziumban elvégeztem a sportvezetőit a tornatanárom inspirálására, szóval valamilyen képzettségem volt, szerettem a sportot, szerettem volna dolgozni. Ezt az ügyvéd nem hitte el, azt hitte hazudok, így a bevándorlási papírokat nem kaptam meg tőle. Úgyhogy azt végül magam intéztem, a bátyámtól kapott 1 dollárosokat raktam féle. Otthonról kaptam olyan leveleket testvéreimtől, hogy maradjak Svájcban, ott van lehetőség tanulni. De engem anyám mondata kötött, úgyhogy 1957 szilveszterén érkeztem meg New York-ba.
– Itt találkozott a bátyjával?
– Igen. 12 éve nem láttam, de annyira hasonlított a másik bátyámra, hogy így ismertem meg. Dallasban a legelején családoknál laktam és folytattam a tanulmányaimat. Az iskola mellett pedig egy fűszerüzletben dolgoztam heti negyven órát. A bátyám révén a teológiát kezdtem elvégezni. Rómába kerültem, itt olaszul kellett megtanulnom. A ciszterci rendről írtam a disszertációmat, a feladat a portugáliai kongregáció felkutatása volt. A Vatikáni titkos levéltárban (Archivio Segreto Vaticano) nem volt elég anyag, úgyhogy Lisszabonba mentem. Itt portugálul kellett értekezni, ami könnyen ment, mert közel van a latinhoz és az olaszhoz.
– A család magyarországi részével mikor tudott találkozni?
– 12 év múlva. Akkor már megkaptam az amerikai állampolgárságot. Három órán keresztül vizsgáltak az osztrák határon, míg beengedtek. Egyszer sikerült a szüleimet is kivinni Rómába. Édesanyám akkor azt mondta, sok szép templomot láttam, de most már mutass nekem egy igazi templomot. Bizonyára kis barokk templomra gondolt.
– Mit tanított atya Dallasban, a gimnáziumban?
– Franciát és latint, meg történelmet. Meg mindig, amit kellett. Pedellustól kezdve minden voltam, még autóbusz-vezető, sőt voltam kántor is. Nagyon sok gyereket hoztam Európába, legutolsó osztályomban, akik 2012-ben érettségiztek 35 fiatal volt. Szülőket is hoztam, amerikás magyarokat is. Megmutattam nekik, honnan származnak.
– Sört gyártanak most Zircen?
– Hogyne, persze. Majd megmutatom. Tizenhat tartályunk van. Nagyon finom lett a sörünk, a legújabb a levendulás. Amerikából kettő arany és egy ezüstérmet hoztunk egy versenyről haza. A jó marketingnek köszönhetően a világbajnokságon is hirdettünk.
– Magyarországon mikor indult újra a rend?
– A rendszerváltás után. A feloszlatáskor a rendnek több mint 250 tagját menesztették és ezekből mintegy 30 menekült Amerikába, ahol felépítettek egy kolostort és egy gimnáziumot. Ezek mind kiváló tanárok voltak. Ma már csak öten vagyunk. A semmiből építették fel Dallasban a rendet, nem volt könnyű. Ma a gimnáziumunkat a neves amerikai egyetemek számon tartják.
– A kismarosi ciszterciekről tudtak Dallasban?
– Igen. Tudtunk. Mónika naplója[1] nagyon híres volt nálunk, azt mindenki elolvasta. De nem tudtuk tartani a kapcsolatot, mert titokban kellett maradniuk. Most jó kapcsolatban vagyunk, szeretem, tisztelem őket.
– Hatvan éven keresztül élt Dallasban. Nehéz döntés volt most hazajönni, és legalábbis egy darabig itt élni?
– Az eszem azt mondta maradjak, de a szívemre hallgattam és jöttem.
Szöveg: Néder Sarolta
Fotók: Dukay Benedek
[1] Egy szerzetesközösség élete az üldöztetés éveiben alcímet viselő könyv. A Boldogasszony háza ciszterci közösség tagjának, Mónikának naplója, aki életét ajánlotta fel a közösség börtönben lévő tagjaiért.
