Letette az esküt Kismaros új jegyzője

0
2540

Január elejétől indult el a Szokolyával és Kóspallaggal közösen felállított közös hivatal. A rendszer felépítése azzal járt, hogy a korábbi hivatal papíron megszűnt és a képviselőtestületek közösen újat alapítottak. Ez pedig együtt járt azzal is, hogy a jegyzői posztra is pályázatot írt ki az önkormányzat.

A december elején kiírt felhívásra többen is jelentkeztek. Neubauer Rudolf polgármester végül a versenyszférából választott új jegyzőt, aki hétfőn tette le az esküt az új aljegyzővel, a falu korábbi jegyzőjével, dr. Cseri Tiborral együtt.

 

Dr. Kürti Adrienn, Kismaros új jegyzője Neubauer Rudolf polgármesterrel
Az új jegyző, Dr. Kürti Adrienn (középen) – Fotó: Révuti Norbert

 

Kismaros jegyzője, a hivatal vezetője mától Dr. Kürti Adrienn. A harmincas évei elején jár, eddig saját ügyvédi irodát vitt Budapesten. Sikeresen képviselt devizahiteleseket a bankjukkal szemben, közigazgatási tapasztalata azonban nincs.

A közös hivatalt üzemeltető mindhárom település képviselőtestülete bizalmat szavazott az új vezetőnek.

(A cikk borítóképe Báró Eötvös József A falu jegyzője című munkájának első kiadása)