Nem jön a kukás. Nem hétfőn nem jött, hanem egyes kismarosi területeken harmadik hete, hogy kint vannak a zsákok, benne zöld, szelektív vagy akár a könnyen büdösödő vadpréda: a kommunális hulladék. Egy dolog biztos, hogy ez nincs jól így és akiben emiatt felmegy a pumpa, annak minden ezzel kapcsolatos érzése jogos. Ugyanakkor minden résztvevő a helyzet rendezését szeretné.
Ma jönnek a zöldért, holnap a szelektívhalmot tüntetik el – írta az önkormányzatnak a szemétszállító cég. Hogy melyik? Nos persze a Zöld Híd, de ennél egy hangyabokányit bonyolultabb lett az ügy az elmúlt hetekben.
A Zöld Híd ugyanis hónapokkal ezelőtt megváltozott. Hadd idézzem a kistarcsai lap interjúját: “a kecskeméti székhelyű, ceglédi ügyintézési központtal rendelkező, 650 ezer lakos számára szemétszállítási közszolgáltatást végző Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTKH Nkft.) 49%-os tulajdonrészt vásárol a Zöld Híd BIGG Nkft-ben”. Pénzügyi problémáikon kívántak ezzel segíteni és nagy valószínűséggel ez a projekt sikerült is. (A politikai szándékok a mi esetünkben mellékszálak)
Ezzel együtt azonban más változások is keletkeztek. Úgy tudjuk ugyanis, hogy néhány hete a Váctól északra lévő településeken nem a korábbi alvállalkozó, a terepet jól ismerő, környékbeli cég szállítja a hulladékot. Egy eddig a Duna túloldalán, Esztergom környékén tevékenykedő céget bíztak meg a terület ellátásával. Az útvonalakat jól ismerő sofőrök helyett olyanok jöttek, akik nem ismerik a környéket. Erről azonban az önkormányzatot nem értesítették.
És nem is lett volna ebből baj, ha az átállás flottul megy. Azonban az új alvállalkozó – igazából neki fel nem róható módon – egyelőre úgy tájékozódik a településünkön, mint az indián az első napján New Yorkban. Nem a szemétszállítási feladatokat látja el, hanem a bajunkat.
Az első lakossági visszajelzések még visszafogottak voltak, aztán múlt héten már tömegesen érkeztek panaszok a Zöld Híd ügyfélszolgálatához. Az onnan kapott válaszok nagyrészt nyilvánosságot is kaptak a kismarosi facebook-csoportokban, türelmet kérnek és a helyzet megoldását ígérik – egyelőre felemás sikerrel.
Az önkormányzat a múlt hét óta napi kapcsolatban van a szállítócéggel. Hétfőn Aradi Szilveszter alpolgármesterrel bejárták a környéket, hogy kiderüljön hol és milyen utcák vannak, ahonnan el kell szállítani a szemetet. Egyelőre ez tűnik a leghatékonyabb módszernek a hibák kijavítására: az önkormányzat több dolgozója is egyből szól, ha kimaradt utcákat lát, ezeket pedig a kukásautó ezután bejárja. Ilyen eset többször is volt az elmúlt napokban, de csak Börzsönyligeten száznál több elnevezett utca van – azért ezt hozom példaként, mert ott talán még nehezebb tájékozódni.
A hétfői bejáráson egy régebbi Zöld Hidas sofőr, az alpolgármester és az új cég egyik embere majdnem hét órán át járta Kismarost, hogy a teljes területet feltérképezzék. Ez nem jelenti azt, hogy a következő héttől minden flottul megy, de előrelépésnek tekinthető – mondta Aradi Szilveszter a Kikiáltónak. Szerinte a kismarosiak még fegyelmezettek is a jelenlegi helyzetben és úgy látja, hogy minden résztvevő a megoldást keresi, a lakosoktól az önkormányzaton át a szolgáltatóig.
Kismarost “megtanulni” viszont biztosan nem megy egyik napról a másikra, így simán lehet, hogy a helyi és a céges igyekezet ellenére lesznek még fennakadások. A kedélyeket azonban legalább hűtené, ha ma és holnap tényleg eltűnne az utcák szélén hetek óta heverő zsákhalom.