Március végéig lehet új utcanevet javasolni

0
689

Április kilencedikén dönt a képviselőtestület az Asztalos János és Erdei Ferenc utcák új neveiről. Az új elnevezéseket az ott lakók javasolhatják.

Az utcákat azért kell átkeresztelni, mert a kormány úgy döntött, hogy a huszadik századi önkényuralmi rendszerekben pozíciót viselőkről tilos közterületet elnevezni. Ha az országban valahol van még ilyen közterület akkor azt kötelezően, illetve bizonyos esetekben javasoltan át kell nevezni. Kismaroson két utca érintett, az Asztalos János utca kötelezően, míg az Erdei Ferenc utca a javasoltan átnevezendő kategóriába tartozik.

Hogy mi legyen az utca új neve, arra az ott lakók március 29-ig tehetnek javaslatot. A javaslat lehet személy, kismarosi sajátosság, életérzés – a lényeg, hogy közmegegyezés szülessen.
Bevett szokás ilyenkor, hogy a legkevesebb fejtörést okozó megoldást válasszák, és egyszerűen hagyják el a jelenlegi elnevezésekből a keresztneveket. Így az Asztalos János utcából Asztalos utca válna, az Erdei Ferenc utcából pedig Erdei utca. Persze apró baki, hogy az Erdei utca nemhogy nem erdőben van, de még nem is arrafelé visz.

utcanevek

Érdemes azonban elgondolkodni ilyenkor azon is, hogy ha már itt a lehetőség – a nevet mindenképpen meg kell változtatni – ne kapjanak-e az utcák olyan nevet, amelyek Kismaros történelmét, jeles személyiségeit idézik. A döntést közösen hozná meg a képviselőtestület és az érintettek.

A lakcímváltozás egyébként az ott lakóknak kisebb adminisztrációs utánjárást igényel, de a törvény alapján emiatt nem hárul pluszköltség a lakókra. Az iratcsere ilyenkor alapvetően ingyenes.
Cégek esetében már más a helyzet, hiszen a céges hivatalos okiratok módosításának van költsége.