Vilczek Béla emlékére

(Nógrádverőce 1944.10.31– Budapest 2021.09.10.) 

Emlékszem, amikor először láttam Őt. A Vilcsek Gyula Általános Iskolába kopogtattak be az unokatestvérével, a névadóról kérdeztek. Első közös utunk a temetőbe vezetett, ahol dédnagyapja sírját látogattuk meg. Külön öröm, hogy közreműködhettem  a családtagok egymásra találásában, a közös pont éppen a réges-régi tanító a falu múltjából.

És most Őt kísértük utolsó útjára, a kedves, derűs embert, aki rendszeresen tartotta a kapcsolatot az iskolával, támogatta és segítette azt. Többször volt alkalmam vele szót váltani. Szívélyes beszélgetések és szelíd mosolyok jutnak az eszembe. 

Tudom, hogy jó társa volt feleségének, gondos apja gyerekeinek, szerették rokonai, barátai, munkatársai. Halálával szegényebbek lettünk, nemcsak a családnak, hanem Kismarosnak is hiányozni fog. 

Legyen neki könnyű a föld, nyugodjon békében!

Végvári Györgyi