Nemzetiségi hét és nyílt nap a Kis Morgó Óvodában

0
373

2019. május 6. és 10. között nemzetiségi hetet tartottunk az óvodában, a gyerekeket színes programokkal, kiállítással vártuk. Minden gyerek alaposan szemügyre vehette, meg is foghatta nagyanyáink használati tárgyait. A hét folyamán ellátogattunk az egyik borospincébe a Kismarosi pincesoron. Megtekintettük az ott fellelhető berendezési tárgyakat, prést, hordókat. A frissen sült pogácsa elmajszolása közben felidéztük a szüretet és a szőlőpréselést az óvoda udvarán.

Szerdán nyílt napot szerveztünk a szülőknek, nagyszülőknek és minden kedves érdeklődőnek. Erre a napra az iskolásokat és tanáraikat is meghívtuk. Vendégeink között köszönthettük továbbá Neubauer Rudolf polgármestert és dr. Gombocz Esztert, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola docensét. Balázs bácsi begyújtott az udvari kemencébe. Erika néni segítségével a gyerekek saját maguk sodortak kis pereceket, amiket ebben a kemencében sütötték ki és azon melegében el is fogyasztották. Kis asztaloknál a színes hernyócskák készültek, vagy körmöcskézhettek az érdeklődő gyerekek. Azt is megtudták, mi is az a pacsker, amelyeket eredeti minták alapján színeztek ki. Nagy sikere volt a kékfestő terítők nyomdázásának és örömmel vették birtokba, a felújított mászókát. A hagyományos rétes húzást is nagy izgalommal figyelték. Az iskolások, ovisok, pedagógusaikkal és szüleikkel közösen ropták a sváb tánclépéseket az udvaron. A program közös tánccal zárult. Ebéd után a frissen kisült rétesek is hamar elfogytak.

Szombaton, május 11-én a nyárköszöntő sváb napon nemzetiségi ruhában vonultunk fel. A Barátcinege csoport gyermekei Bernáthné Országh Vanda és Bergmann Emese vezetésével, egy kis német dalcsokrot adtak elő. Sütemény, sok-sok érdekes játék, kézműveskedés várta a gyerekeket. A hagyományőrző tánccsoportok műsora után, gyerekeink is bekapcsolódhattak egy közös tánctanulásba. Ez a nap ünnepélyes lezárása volt a mi óvodai sváb hetünknek, ami reméljük, minden résztvevő számára tartalmas örömteli élményt jelentett.

Kovácsné Lajos Edit

óvodapedagógus