Október 23-i megemlékezés volt a művelődési házban

0
770

Az 56-os önkormányzati megemlékezés október 21-én este 18 órakor vette kezdetét a művelődési házban.

Most is, mint minden alkalommal Zelei Zsolt volt az est házigazdája. A bevezető szavak után Neubauer Rudolf polgármester ünnepi beszéde következett, majd Folly-Ritvay Bíborka és Lelkes Árpád magyar palatkai és ördöngös füzesi táncot adtak elő, a Suhaj zenekar kíséretével.

Mindezek után kiosztották a Kismaros Díszpolgára címet, és a Kismarosért Érdemrendet.

Előbbit Faragó Laura, Kossuth-és Magyar Örökség díjas énekművész, népdalénekes, az 1970-es „Röpülj Páva” népdalverseny nagydíjasa kapta.
Laura 2019 óta él férjével – Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténésszel, művészetkritikussal – Kismaroson. Azóta rendszeres fellépője településünk ünnepségeinek.

A Kismarosért Érdemrendet ebben az évben, mint ahogyan 2021-ben is, többen nyerték el. Idén ezt a Marus Hagyományőrző Táncegyesület tagjai vehették át, Kismaros sváb tradícióinak képviseletéért, a sváb hagyományok életben tartásáért végzett áldozatos munkájuk elismeréséül. A csoport minden tagja oklevelet kapott, vagyis mindösszesen negyvennégyen vehették át a megtisztelő díjat.

Az ünnepség végén fogadás és kötetlen beszélgetés következett, így zárult az este.

 

Fotók: Ivor Andrea

Csadó Klaudia Bernadett