Kedves Kikiáltó-olvasó!
Ez a cikk részben jegyzőkönyvi adatokat közöl, azokkal gondolatkísérletet végez, részben pedig a választási bizottság tagjaként szerzett élményeken alapul, amelyek között volt egy rendkívül erős, meghatározó, de továbbgondolásra különösen érdemes is. A bejegyzés egy része e körül forog, és ettől esetleg felfordulhat gyomruk.
Rekorder lett Kismaros a szavazatokban, a szobi járás legaktívabb körzete lettünk. A szavazásra jogosultak több mint 81 százaléka úgy gondolta, hogy véleményt nyilvánít az országgyűlési választáson és a vele együtt megtartott népszavazáson. Korábban egyfordulós választáson soha nem volt ilyen magas a részvétel, bár 2014 óta folyamatosan közelítettünk hozzá. 1955 szavazópolgárból 1600 ment el voksolni.
A Pest megyei 4. számú választókörzet két kismarosi szavazókörében 1581 érvényes szavazat született, ezek több mint felét a térség eddigi országgyűlési képviselőjére, a KDNP-s Rétvári Bencére adták le a választók. A második helyen az ellenzéki összefogás jelöltje, Inotay Gergely végzett. Hasonló a helyzet a pártlistás szavazatok esetében is.
A részletes eredmények, választási jegyzőkönyv formában ide kattintva letölthetőek, a továbbiakban inkább játsszunk.
Mi lenne, ha a kismarosiak szavazatai alapján dőlne el a parlamenti állás?
Ha az itteni szavazatok alapján osztották volna a parlamenti helyeket, akkor az egyéni listára leadott szavazatok alapján a Fidesz-KDNP 51,8 százalékot szerez, az egyesült ellenzék 35,8 százalékkal a második, a Mi Hazánk pedig jelentősen átlépné a parlamenti küszöböt 7,2 százalékkal.
Kicsit módosul a lista, ha a pártlistára adott szavazatokat vizsgáljuk, ugyanis a kismarosiak itt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is bejutna a Parlamentbe, 5,6 százalékkal. A Mi Hazánk 6,4 százalékot kapott listán, az egyesült ellenzék pártjai összesen 35,2 százalékot, a Fidesz-KDNP pedig 50,6 százalékot szerez.
Végeredményben tehát a kismarosi szavazatok alapján a listás és egyéniben szerzett helyekből a Fidesz-KDNP 109, az ellenzéki összefogás 75, míg a Parlamentbe bejutó Mi Hazánk 14 főt delegálna, egy hely pedig a Német Nemzetiségi Önkormányzatot illetne a 199 fős Parlamentben.
Érdemes megjegyezni, hogy egy összesen 1600 fős választói csoport (ennyien ikszeltek vasárnap Kismaroson) már reprezentatívnak számít a közvéleménykutatóknál.
Amit a kutatás viszont nem mutatna ki, hogy az 1600 szavazó sokaságába egyrészt belefért már éppen befért egyvalaki, aki a lehető legszélsőségesebb, a normákat magasan túllépő módon adta le a (ráadásul érvénytelen) szavazatát. Egy ember, aki úgy volt aktív, hogy közben (ambivalens módon) a szó legszorosabb értelmében “szart bele”. Egy szavazó a népszavazásos borítékjába ugyanis egy adag bélsárt is becsomagolt.
Úgyhogy innentől hadd legyek személyesebb.
A szavazás szavazatszámlálóként
Életemben először szavazatszámlálónak jelentkeztem. Kalandvágyból. Még aznap, amikor kijött a hír, hogy bizony keresnek ilyeneket, írtam egy mailt a jegyzőnek, hogy én mennék, ha megfelelek. Megfeleltem.
A választás előtt néhány nappal összehívtak minket, szavazókörbe választottakat egy fejtágítóra, itt esküt is tettem, amely szerint szavazatszámláló tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. Aztán néhány nappal később már meg is alakult a szavazatszámláló bizottság, aminek tagja lettem. Ekkorra a vaskos tájékoztató füzetem (Választási füzetek 214/2.) minden lapját áttanulmányoztam. Gondos kezek rakták össze, szerintük minden részletre kiterjedően. A 29. oldalon például a 16. fejezet a rendkívüli eseményekkel foglalkozik: tűz, áramszünet, verekedés. Bombariadó. Halál.
Ezek jegyzőkönyvezendő dolgok. De egy szó sincs benne arról, hogy mi van, ha valaki a szűk fülkében átélt magányt összetéveszti egy másik szűk fülkében érzett magánnyal. Nem a gyóntatószékessel. A fajanszossal.
Mondom, olvasom a füzetet, várom a vasárnapot. Fél hatra Művház, ott az egyes számú szavazókör. Beosztás szerinti munkavégzésem, társadalmi felelősségvállalásom megtestesülésének helyszíne. Mire reggel hatkor beengedjük az első embert már minden papírmunka kész. A nyolc fős csapat egy része tapasztalt számláló. Flottul megy minden, mint a karikacsapás.
Minden szűz kéz, beleértve a magamét is, rááll a monoton szériára. A stóc tetején fekvő első szavazólap szakszerű leválasztása és a pecsétgép csattanása közötti időben a kéz már automatikusan dolgozik. Felelős ügyfélszolgálatos vagyok. Pont erre vágytam, épp ezért jelentkeztem. A tudatlanok boldogsága, az együgyűek öröme van bennem. Az urnában pedig még csak papírok és semmi egyéb szerves anyag.
Kaka Matyi
A választók jönnek. Roham indul a nyolcas mise, majd a gitáros mise után is. Sor van a Művház udvarán. Nincs róla képem, mert a szavazatszámláló bizottság tagjai nem használhatják a mobiljukat. Bemondásra kell elhinnie annak az olvasónak, aki nem ott szavazott, hanem a kettes szavazókörben, az iskolában. Állítólag ott is volt sor napközben. Én elhiszem bemondásra.
A sorban mindenféle ember áll, strukturálatlan tömeg, de egyfajta csillagpontos topológia alatt rendeződik: a központi csomópont, hogy azonos településen lakik mind. Kismarosi. Ezt akkor még nem látom kifejezetten fontosnak, de miután este urnát bontunk és kicsúszik a meglepis boríték az összetolt asztalokra és kiderül, hogy tényleg egy darabka széklet van benne, akkor hirtelen nagy jelentősége lesz. Akkor végigfut a fejemben, hogy Kaka Matyi* is kismarosi lakos. Hogy nekünk megmutatta a személyijét, mégsem tudjuk ki ő. Azonosította magát, de az egyszerű szavazó álcáját húzta magára. A strukturálatlan tömeg kamuflázsát használta.
Ráeszmélek, hogy az SZSZB több tagja is rámosolygott, cserébe pedig ez a választópolgár egy ilyen szokatlan meglepetést állított össze viszonzásul. Nem hagy nyugodni a kérdés, hogy ha nekem mutatja meg az iratait, akkor megszólal-e valamiféle vészcsengő a fejemben vagy simán továbbengedem, hogy elvégezze a dolgát. Abban biztos vagyok, hogy a kakásnak és nekem nem lehetett ügyünk egymással. Én ugyanis az átszavazókhoz voltam beosztva. Akik pont nem kismarosiak, ugye, csak éppen erre jártak vasárnap és itt szavaznak.
A kör zár, az urna nyílik, felfedi magát a szavazat extrákkal
Hét óra. Zárunk. Nincs büdös.
Fontos leírni ezt, mert visszagondolva, mi a nap második felében egy légtérben üldögéltünk Azzal A Borítékkal. De vagy az újrapapír gyártástechnológiája vagy a gondos csomagolás (vagy egyéb feltáratlan okok) miatt Az A Boríték nem szaglott. Akkor sem szaglott, amikor a névjegyzékes és a maradék szavazólapos számolás után kinyitottuk az urnát. Igazából meg sem tudom mondani, hogy a bal vagy a jobb oldaliból került elő, olyannyira nem árulta el a szaga. Az árulta el, hogy a száraz papír extrudálta a nedvessége egy részét. Barnás nedvességfoltot áztatott a hófehér borítékjára. Ez buktatta le. Este nyolc, fél kilenc lehetett,
Nem tudom, hogy ki találta meg, de talán én mondtam ki először. Kicsit olyan érzésem volt, mintha volna valami nyilvánvalósága ennek a szélsőségnek. Amikor elvettem és távolabb vittem már tudtam, hogy mi van benne. Komoly undor nélkül kicsit feltéptem a papírját, hogy biztos lehessek benne. A bennem élő Columbo, ugye. Fél szemmel pislantottam bele az általam szakított nyílásba – és akkor megcsapott a szaga is.
Ez szar. Ennyit mondtam.
Az idő udvariasan satuféket nyomott, hiszen ha továbbra is száguld, akkor nem tud belekukkantani a borítékba. Márpedig szerintem bele akart. Pont olyan volt megélni a bizonyosság pillanatát, mint amikor elmegy az áram és a forgó bakelit a lemezjátszón lelassul, a hangja pedig elmélyül majd elhallgat. Ebben a hanghiányos állapotban a hét szavazószámláló kollégának is leesett, hogy mit is jelent az a két szó. Szerintem valahol mind sejtettük, hogy mitől dagadtabb és foltos a boríték, de azt hiszem volt olyan, aki önvédelemből mintha elkendőzte volna ezt a gondolatot. A bizonyosság durva kézzel tépte le azt a takarókendőt a gondolatról. Ekkor undorodtam meg először.
A szavazat érvénytelensége
A Választási füzetek 214/2. Kézikönyv a szavazatszámláló bizottságok részére az országgyűlési képviselők választásához és az országos népszavazáshoz 2022. április 3. című útmutató nem tartalmaz erre vonatkozó passzust. A bizottságunknak azonban el kellett döntenie, hogy mihez kezd vele. Nem technikailag, mert viszonylag gyorsan bekerült egy genotermbe (ez a lefűzhető műanyag tartó a papíroknak, hétköznapi nevén bugyi), aztán pedig a közös undor az ablakig űzte a csomagot. Technikailag. Viszont szavazatszámláló bizottságként nem az undorral, a bűzzel vagy a fertőzésveszéllyel kellett kezdenünk valamit, hanem a szavazattal.
Az ismeretlen szavazó a népszavazási ívet csomagolta össze mintegy 8 köbcenti emésztett étellel. Annyi a szavazat kicsomagolása nélkül is nyilvánvalóvá vált, hogy az első két kérdésnél nincsenek egymást metsző vonalak tollal. Mindenféle más vonalak persze kergetőztek a papíron, szintén tollal, de a kijelölt körökben nem metszették egymást. A szavazat tehát saját jogon is érvénytelen.
Különcebb a különcök között
Szavazni sokan szavaztak érvénytelenül a népszavazáson. Volt aki nyomdázott, volt aki ereszen csúszó politikust skiccelt az igen-nem válaszok karikái közé. Volt aki kreatív, más csupán trágár üzenetet fogalmazott. Valójában azt hiszem egyik üzenet sem jut el soha a címzetthez, maximum szerintem a szavazatszámlálók látják. A feszültséget viszont lehet, hogy oldja, hogy az érvénytelennél is érvénytelenebb szavazatot gyárt valaki. Ugyanakkor az extra tartalom mindig szellemi tartalom maradt. Írásban, képben kifejezhető.
Csak egy vélemény materializálódott, ami egyből több technikai kérdést is felvetett. Mármint bizottsági szinten. Például a tárolásával kapcsolatban.
A megszámolt, rendezett szavazatokat fajtájuk szerint kötegeli a bizottság többszöri számlálás és a jegyzőkönyvbe vétel után. Az A Boríték azonban közösen kialakított, bizottsági véleményünk alapján nem kerülhetett egy kötegbe más érvénytelen szavazatokkal sem. Tanácsért a felettes szervhez, a Helyi Választási Irodához fordultunk.
Mint kiderült, akkor cselekszünk a leghelyesebben és a törvény betűjéhez, de még inkább a szelleméhez, ha Az A Boríték is belekerül a népszavazás többi, szépen kötegelt, jegyzőkönyvbe számolt szavazatai közé. Két genotermbe csavarva, figyelmeztető jelzéssel ellátva.
Közállapotaink
Itt tartunk. Korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaki véghezvisz egy ilyen tervet, pedig azért kamaszként sokféle szaros poént kitaláltunk – és egyiket sem csináltuk meg. Ehhez ugyanis technikailag rezzenetlen kéz kell, fejben pedig végletes elszánás. Kell még hozzá gyomor és egy számomra azt hiszem ismeretlen mélységű harag (keserv?).
Viszont közállapotunk – úgy tűnik – elég képlékenynek mutatkozik arra, hogy ekkora mértékű szélsőség is megjelenjen benne.
A társadalmi tabuk közül egyet fölfeszegetett egy ismeretlen szavazópolgár, mert úgy érezte, hogy ez ebben az esetben belefér. Sőt, talán úgy érezte, hogy ez kívánatos. Valóban, igazándiból, szó szerint, fizikailag és persze félig-meddig nyilvánosan, sok ember között (már-már társaságban!) összeszarozni valamit.
Igazából nem is undorodom.
Csak őszintén meg vagyok lepve.
Lakatos Péter
(*Kaka Matyi a Legyetek jók, ha tudtok című olasz film egyik szereplője, Fülöp atya neveltje, egy árva kisfiú, aki vizeléssel vagy kakilással fejezi ki a véleményét)
