Oktatásfejlesztési programot indítana Kismaroson az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke. Moór Róbert erről a legutóbbi bizottsági ülésen beszélt, amelyre az óvoda és az iskola vezetője is meghívást kapott. Kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy igazából egy koncepciót szeretne kialakítani egy új oktatási programhoz. Véleménye szerint, tudomásul kell venni a közoktatás és köznevelés korlátait és amit helyben korrigálhatunk azon próbáljunk meg javítani. Nem a kismarosi oktatásról van szó, hanem általában véve látni kell, hogy van, ami nem fér bele a közoktatás kereteibe. Úgy gondolja, hogy az intézményekkel, az önkormányzattal és a szülőkkel együtt közösen hozzá tudnánk tenni a gyerekeink teljesítményéhez. Azt szeretné, hogy ha nyilvánvaló lenne, hogy mi az, amit el lehet várni a közoktatástól és azt bízzuk is rá. Azt csinálja meg olyan jól, ahogy csak tudja. Azon túl viszont a szülőnek ne legyenek elvárásai, hanem tegye hozzá azt, amit ő hozzá tud. Elég, ha van valamiféle közös rácsodálkozás a világra. Rendkívül jó lehetőségeink vannak, akár csak azzal, ha közösen ülünk le a számítógép elé és együtt nézünk utána valaminek az interneten. Régen úgy gondolták, hogy a hagyományos értelemben vett iskola mindent megad majd a gyereknek, amire szüksége van a felnőtt életben. Ez ma már nem igaz. A világ nagyon gyorsan változik, ezt a változást pedig a közoktatás nem tudja követni.
A program fontos eleme az óvodával kapcsolatos rész. Az egész rendszer lényege egyébként, hogy már az óvodában elkezdődne, mert itt van a köznevelési rendszer egyik gyenge pontja: a fejlesztő pedagógia. Se pénz, se erőforrás nincsen rá. A fejlesztőpedagógusok túlterheltek, viszont egyre több a problémás gyerek. Nem a rossz gyerek, hanem akinél valamiféle zavart vesznek észre, mint a hiperaktivitás vagy az írási, olvasási nehézségek. Ezért gondoltunk arra, hogy ha már a faluban, szinte az óvodával szemben lakik egy olyan szakember, aki megfelelő képzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, hogy ezeket korábban kiszűrje mint az állam, akkor használjuk ki ezt a lehetőséget. Jöjjön oda a szakember (értsd: Rétiné Szalai Anna Rita, korai fejlesztő, terapeuta – a szerk) és mérje fel a gyerekeket. Ha problémát talál, akkor azt ossza meg az óvónővel és a szülővel, esetleg javasoljon a szülőknek megoldásokat. Emellett azt is kérnénk tőle, hogy állítson össze egy speciális torna feladatsort, ami mindenkinek, így a nem problémás gyerekeknek is fejleszti a képességeit. Ezzel nagyon korán ki lehet szűrni, ha valami nem jól működik és időben lehetne korrigálni is rajta.
A képviselő testület időközben megszavazta a bizottság javaslatát. A gyerekek óvodai képességfejlesztése szeptembertől elindul Kismaroson, Rétiné Szalai Anna Rita korai fejlesztő, terapeuta segítségével.
A teljes interjú a Kismarosi Kikiáltó nem rég megjelent augusztusi számában olvasható!