Szüret a Kis Morgó Óvodában

0
770

Ebben az évben is megtartottuk, immár hagyományként az óvodai szüreti mulatságunkat. Az idő is a gyerekeknek kedvezett, gyönyörű napos időben volt részünk.

Reggel a csoportszobákban már lázas munka folyt. Bedagasztották és megfonták a kalácstésztát a gyerekek közreműködésével. A kemence is ontotta magából a meleget, csak arra várt, hogy a finomságokat megsüthesse.

Eközben a csoportok Marika néni segítségével ledarálták majd lepréselték a szőlőt a gyerekek aktív részvételével. Megkóstolhatták a szőlőlevet is. Ezalatt az idő alatt megsültek a kalácsok is, amit a „kis szüretelők” csillogó szemmel fogyasztottak el.

A nap folyamán több tevékenység is csalogatta a gyerekeket az udvaron. Készíthettek botbabát Orsi nénivel Márti nénivel és Ildikó nénivel. Ez a tevékenység leginkább a lányokat csalogatta.

Erika nénivel a kukoricamorzsolást is kipróbálhatták az apró ujjacskák. Ügyesen szemezgették a kosárba a nagy csöveket. A kukorica csutkával öröm volt a játék.

Patkó dobálásra is volt lehetőség. Karikába kellett betalálni vele. Ez pedig a fiúk örömét szolgálta.

A nap zárásaként Erika néni szüreti játékfűzéssel készült, amiben kicsik és nagyok is szívesen vettek részt.

Összességében egy fantasztikus napot sikerült megvalósítanunk a gyerekek örömére. Itt szeretnénk megragadni újra az alkalmat és megköszönni a szülők segítségét, hogy támogatták az óvodai szüret megvalósulását 1 fürt szőlővel.

Szabadosné Farkas Zsuzsanna