Neubauer Rudolf polgármester tájékoztatása szerint az elmúlt év során Kismaros Önkormányzata több pályázaton is elindult, ezek közül hét pályázaton nyert is. A Start pályázatok és a szociális tűzifa pályázat kivételével a pénzeket jövőre használja fel a település. A legnagyobb tétel, az óvodai fejlesztés is ekkor valósul meg.
67,5 millió forint összesen óvoda fejlesztésre. Az összeg két pályázatból áll össze: 37,5 millió – óvodai kapacitásbővítés pályázat (ezen a pályázaton 64 település nyert az országban), 30 millió – intézmény energetikai korszerűsítésére kiírt pályázat (forrás átcsoportosítás után nyertünk).
32 millió forintos keretösszeggel, két féle Start Munka program: helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatási program (Művelődési Ház), illetve közfoglalkoztatás a belterületi közutak karbantartására program. Nagyságrendileg 26 millió forint jut munkabérekre, és mintegy 6 millió forint dologi kiadásokra és eszköz beszerzésekre fordítható.
2,242 millió forint – könyvtári pályázat, szakmai eszköz és berendezés fejlesztésre, 10%-os önrészt szükséges hozzá tenni.
1,6 millió – vis maior pályázat, a templom előtti támfal helyreállítására, az összeg a költségek 70%-át fedezi.
657 ezer – a Belügyminisztérium szociális tűzifa pályázata keretében.
Nagy lehetőség a kismarosi sportélet fejlesztésére, hogy mintegy 16 millió forint TAO-s pályázati pénz jogosultságot nyert a Fortuna SC, amelyhez a szükséges önrészt az Önkormányzat biztosítja. A cél, hogy az egyesület minden lehetséges felajánlott társasági adóforintot felhasználhasson.
Nem forintosított pályázat, de a Nemzeti Művelődési Intézet foglalkoztatásában 3 fő dolgozik a Kismarosi Művelődési Ház csapatában.
Örömünkre szolgál az is, hogy még két további sikeres – de nem önkormányzati – pályázat okán is érkezett pénz 2015-ben Kismarosra. A KLIK pályázatának köszönhetően 101 millió forint lett fordítva az iskola és a csarnok felújítására – nyílászárókat, külső szigetelést és új kazánt kapott az intézmény. Továbbá 1 millió forintot nyert a Kismarosi Egyházközség az Emberi Erőforrások Minisztériumától, illetve kapott 600 ezer forintot még az egyházmegyétől, hogy közösségi termet alakítson ki a plébánia épületében – a Major Sándor terem azóta már el is készült.
Köszönet illet mindenkit, aki a pályázatok elnyeréséért, időt és fáradtságot nem kímélve dolgozott! A közös munka eredményeként, több mint kétszáz millió forint érkezett a faluba.