Eszter egy takaros kis házban lakott szüleivel,Nagyanyóval,Bundással a loncsos szőrű puli kutyával,no meg Cilikével,a foltos,rózsaszín orrú,fehér bajszú cicával.
A kertben tarka tavaszi virágok nyíladoztak.Az égen fodros,fehér bárányfelhőket kergetett a tavaszi szél.A nap egyre magasabbról kukucskált be a kis házikó ablakán.A levegő egyre melegebb lett.A bokrok,fák ébredezni kezdtek.Szinte hallatszott,ahogy sóhajtoztak,nyújtózkodtak és rügyeiket bontogatták.
Eszter boldogan szaladgált a kertben és gyönyörködött a nárciszokban,amelyek úgy virítottak sárga fejükkel,mintha sok-sok napocska sütne a kertben.Megcsodálta az ágyásokat szegélyező piros tulipánok sorát és az égszínkék nefelejcseket,de legjobban a pattogatott kukoricává változott mandulafán csodálkozott,amelyen megannyi méhecske zümmögött.Már az orgonafák is bontogatni kezdték lila virágaikat és odacsalogatták a tarka szárnyú pillangókat.Minden jel arra mutatott,hogy megérkezett a tavasz.
Eszter szülei már a lócát is kitették a tornácra.Nagyanyó recsegő derékkal ,nyögdécselve telepedett le rá.Jól estek a napsugarak fáradt,öreg csontjainak.Eszter is odaült mellé.Egy szökkenéssel Cili cica is ott termett és szorgos mosakodásba kezdett.Csakúgy szikráztak tarka-fehér szőrén a napsugarak.Bundás a lóca elé heveredett és hosszan elnyúlva szundikált.Eszter orrára vidám szeplőket csalt a napsugár.
Egyszercsak éles csivitelésre lettek figyelmesek.Az illatos tavaszi levegőt cikázó szárnycsapások hasitották innen is,onnan is.
-Megjöttek a fecskék!Nézd csak,kisunokám!Hazajöttek a fészkükre-mondta örvendezve Nagyanyó.Eszter felugrott a lócáról.Cilike is abbahagyta a mosakodást és az ég felé sandított.Csak Bundás feküdt rezzenetlenül.A fecskék riadtan köröztek a fejük felett és éktelen csivitelést csaptak.
-Gyere csak,Eszterkém ,ülj vissza mellém!Nem szabad megijeszteni őket,mert akkor nem mernek berepülni a fészkükbe.-mondta kedvesen Nagyanyó.Eszter szótfogadott és ujját a szájába dugva,kerekre nyílt szemekkel figyelte a villásfarkú madarakat,amint néhány kör után a fészkükre szálltak.
Teltek a napok.Nagyanyó,Eszter és Cili cica ki-ki ültek a lócára.Bundás a kertben sétálgatott,a fecskék pedig szorgos munkába kezdtek.Fűszálakat,tollakat hordtak a fészekbe.Nagyanyó elmesélte,hogy tojásokat fognak majd rakni és azokból fiókákat költenek.
Egyik délelőtt Eszter kis ,szeplős tojáshéjjakat talált a fészek alatt.Ijedten szaladt Nagyanyóhoz,kis kezében óvatosan tartva az apró tojáshéjjakat.- Nézd,Nagyanyó valaki összetörte a fecskék tojásait!Csak nem Cilike volt?-kérdezte izgatottan.
-Nem,nem-mondta Nagyanyó – szerencsére Cilike nem tud oda felmászni.Ez bizony azt jelenti,hogy kikeltek a kisfecskék.Ők törték össze a tojásokat,mert már nem fértek el benne.
Eszter ujjongott örömében és azonnal meg akarta nézni a fiókákat.
-Nem szabad őket háborgatni-figyelmeztette Nagyanyó.Néhány hét múlva,ha kicsit nagyobbak lesznek,majd látni fogjuk,ahogy eteti őket fecskemama és fecskepapa.Így is történt.Egyszercsak ficsergő hangok hallatszottak a fészekből és öt nagyra tátott sárga csőröcske jelent meg,valahányszor feléjük repült mamájuk és papájuk.A fecskék szorgalmasan kapkodták és hordták a rovarokat, a fiókák pedig fáradhatatlanul tátogtak.Buksi fejecskéjük egyre nagyobbra nőtt,míg egyszercsak kezdtek kiülni a fészek szélére és egyre gyakrabban potyogtattak onnan kifelé.Nagyanyó becsoszogott a házba és egy újsággal a hóna alatt tért vissza.Széthajtogatott egy lapot és reszketeg kezével gondosan a fészek alá terítette.
-Mit csinálsz,Nagyanyó?-kérdezte Eszter.
-Pelenkázom a kisfecskéket.Tudod,ők még nem tudnak kirepülni,ezért szükségük van pelenkára -magyarázta Nagyanyó.
-Ők még csak bölcsisek?-kérdezte Eszter.
-Azt hiszem,így is mondhatnánk-felelte Nagyanyó.Majd meglátod,hamar megerősödnek és nemsokára kezdik majd a szárnyaikat próbálgatni.
-És akkor már ovisok lesznek,mint én?-kérdezte kiváncsian Eszter.
-Igen,akkor már ovisok lesznek-hagyta rá Nagyanyó.
Néhány nap múlva arra lettek figyelmesek,hogy sűrű szárnycsapások közepette az egyik kisfecske kirepült a fészekből és rászállt a kertben kifeszített ruhaszáritó kötélre.A mamája ott csivogott körülötte,ő pedig szárnyait kitárva,billegve egyensúlyozott a kötélen.Afecskeszülők hangos csiviteléssel bíztatni kezdték a többi fiókát is ,és nemsokára mind az öt kisfecske ott gubbasztott a kötélen.Aztán egyszercsak átrepültek az ereszcsatornára,majd röpködni kezdtek ide-oda.Hol a mandulafán,hol a szőlőlugason találtak pihenőhelyet.Eszter lázasan figyelte igyekezetüket.
-Látod,így tanítják őket a szüleik-mondta Nagyanyó.
-Akkor ők most iskolába járnak,ahogy én fogok ősszel?-kérdezte Eszter.
-Úgy,úgy-hagyta jóvá Nagyanyó.
A kisfecskék gyorsan tanultak és nemsokára ott cikáztak szüleikkel együtt a kert felett és kapkodták a bogarakat.Eszter másnap már el is feledkezett róluk.Kis talicskáját tologatta a kertben,Bundás pedig ott sétálgatott a nyomában.Csak Cilike üldögélt továbbra is a lócán Nagyanyóval,élvezve a nap melengető sugarait.
Teltek a napok,egyre hüvösebb lett az idő.Nagyanyó elővette régi kötött kardigánját.Cilike közelebb kuporodott hozzá.A kert felett egyre több fecske körözött.
Eszter már nem tologatta a talicskát,hanem egy csodaszép,színes iskolatáskával a hátán sétálgatott az udvaron.Bundás most is hűségesen bandukolt utána.
Egyik reggel arra lettek figyelmesek,hogy az utca túloldalán lévő villanydrót telis-teli van fecskékkel.Sűrűn,egymás mellett,minthacsak felfűzték volna őket.
-Készülődnek a fecskék az útra – mondta csendesen sóhajtva Nagyanyó.
Eszter már nem figyelte őket.Egyre türelmetlenebben várta az iskolát.
-Mikor lesz az az ősz,amikor iskolába megyek,Nagyanyó?-kérdezgette egyre gyakrabban.
-Majd eljön az az idő is,ahogy mindennek eljön az ideje- felelte titokzatosan Nagyanyó.
És így is lett.Megkezdődött az iskola.Eszter büszkén lépett ki a kapun új táskájával a hátán.Délután Bundás már a kapuban várta.Boldog farkcsóválással,vakkantgatva ugrált körülötte.
Egyik reggel azonban furcsa csendre ébredtek.Nem hallatszott a fecskék ficsergése a kerti lugas felől.Az utca túloldalán a villanydrótok üresen álltak.Elszálltak a fecskék,és egy sóhajtással a felhők közé költözött Nagyanyó is.Talán hosszú útjukra akarta elkísérni őket.A tiszta,kék égen a bárányfelhők is szomorúan ballagtak tovább.A kertre szokatlan csend borult.A fák árnyékai is egyre hosszabbak lettek.Dél felé volt már,amikor a nap odasütött a tornácra.Cili cicát egyedül találta a lócán kuporogva.Bundás minden nap a kapuig kísérte Esztert,s most lehorgasztott fejjel,bánatosan üldögélt.
Esztert lefoglalta sok új feladata az iskolában.A füzetek lapjai megteltek a sok kis ákom-bákomokkal és színes rajzokkal.Egyszerre csak azt vette észre,hogy a fák lombja is egyre színesebb lett körülötte.Őszapó színezte ki őket a sárga és piros minden árnyalatával.Szélanyó szorgalmasan hordta a faleveleket,mígnem az utolsó is elfogyott az ágakról.Aztán leesett a hó.Télapó betakarta a réteket és vastag bundát terített a fákra.
A pajtákból előkerültek a szánkók,s a gyerekek vidám serege tarkává varázsolta a szikrázóan fehér domboldalt.Az ablakokban kigyúltak a karácsonyi fények.A kerítések felett- ütött-kopott,piros,kék fazékkal a fejükön-hóemberek kukucskáltak magasra tartva répaorrukat.A madáretetőkön sárga mellényes cinkék dideregtek.
Egyszercsak petárdák durrantak,és az emberek jókedvűen kurjongattak a fagyos éjszakában.
A nap egyre gyakrabban kukucskált be az ablakokon és kicsalogatta a házakból a karácsonyfákat,melyek dísztelenül a hókupacok tetejére kerültek.Majd észrevétlenül magával vitte az olvadozó hóembereket a kertekből.Csak a színes,foltos fazekak virítottak félredobva a kerítések tövében.A gyerekek mindezzel már nem sokat törődtek.Mókás ,színes jelmezekbe öltözve várták a Farsangot.A férfiak ijesztő álarcokat vettek magukra és végérvényesen elkergették a zimankós telet.
Végre víg madárdallal kísérve megérkezett a Kikelet.Megmelengette a fázós madarakat,felébresztette az alvó fákat és réteket.A langyos,tavaszi szellő előcsalta rejtekhelyükről a bogarakat,a lágy napsugarak pedig rügyeket fakasztottak a fák ágain.A kémények füstje is elszállt a víg tavaszi széllel.
Verőfényes áprilisi vasárnap délelőtt volt.
Egyszercsak vidám csivitelés hallatszott az eresz felől.Bundás csaholva szaladgált az udvaron,Cilike pedig felugrott a lócára és gyors mosakodásba kezdett.Eszter megsimogatta és oda ült mellé.Boldogan nézte a fészkükre érkező,lármás fecskéket,majd arcát a nap felé fordította és szemét lehunyva élvezte a napsugarak kellemes melegét.
Ahogy így sütkérezett a lábát lógázva egyszercsak odaült mellé Nagyanyó,de ezt csakis ő láthatta.Bár lehet,hogy Cilike is észrevette,mert hirtelen abbahagyta a mosakodást és Eszter oldalához dörgölőzött.Bundás is megunta a futkározást és a lóca elé heveredett.
Azóta sok-sok év telt el.Nagyanyó emlékét minden évben haza hozzák a fecskék,de a lócán már Cili cica dédunokája mosakodik,mellette pedig Eszter kicsi lánya üldögél.Az udvaron pedig vidáman kergetőznek Bundás unokájának kölykei.
S ha egy ilyen szép,derűs tavaszi napon felnézel az égre,láthatod,ahogy nagyanyó a bárányfelhők mögül mosolyogva integet.
Kismaros, 2015. szeptember 26.
