Torony SE Kismaros: felkészülten várjuk az Európa-kupát

0
183

Október 12-én a második felkészítő versenyünkön, a WKF karate diákolimpián vettünk részt. A célunk a technikák pontosítása, a versenyrutin felelevenítése volt. Az egyén teljesítményére koncentráltunk, nem az eredményre. Elmondható, hogy rendkívül jó versenyzők között kellett a feladatainkat teljesíteni.

A WKF (World Karate Federation) szabályrendszerű verseny nyílt karate stílusú, ezért is nagyszerű érzés volt, hogy Kovács Gergely U14 korosztályban megvalósított formagyakorlatával a III. helyen végzett. Kunya Panka Virág U14-es formagyakorlatban a 7. helyen zárt.

Küzdelemben is sikerült áttörő eredményeket elérni: Lucza Gergely Kumite Junior +76kg I., Prétor Máté Csaba Kumite Junior -76kg II. , Márk Anna Ajándék Kumite junior III. helyezett lett. Keserű Gergely Márton is teljes szívvel, feladatait teljesítve zárta a mérkőzést.

Október 19-én külföldre utaztunk a következő felkészítő megmérettetésünkre, a 2019-es International Vienna Open WKF karate versenyre. Huszonöt nemzet száz klubjából kilencszázan neveztek és vettek részt ezen a kvalifikáció nélküli versenyen, így számos tehetséges külföldi karatékával tudtunk megmérkőzni.

Célunk a külföldi trendek megismerése és tapasztalatszerzés az Európa-kupa előtt. Elvárásom csoportszinten két dobós helyezett volt, amit sikerült is teljesíteni: Gergely Lucza U18 +76 kg kategóriában III., Máté Csaba Prétor U18 -76 kg kategóriában III., Ajándék Anna U18 -53 kg kategóriában III. lett.

A Torony SE kismarosi klubjából tíz versenyzővel utaztunk, köztük fiatalabb karatékákkal is, akik szintén nagyon jól érezték magukat. Eredménytől függetlenül hatalmas fejlődést tapasztalhattam meg és biztos vagyok benne, hogy nagy mértékben hozzájárult a felkészülésünkhöz a bécsi verseny.

Nincs sok hátra az Európa-kupáig és az látszik, hogy egy remek csapat állt össze.

Ezúton is köszönöm Kismaros Község Önkormányzatának a támogatást!

Hajrá Magyarország, hajrá Kismaros!

Kelemen Ákos