Egy tavalyi kormányrendelet értelmében 16 tantermesre bővülhet a kismarosi iskola. A rendelet nyilvánosságra kerülése után a polgármester két tervezőtől is ajánlatot kért, a nyertes tervező Kuli László lett. A nívódíjas építész portfoliójában szerepel már oktatási intézmény, az első környezettanulmány során pedig a helyi sajátosságokat is megvizsgálták.
Mint kiderült, az előkészítő munka összhangban volt a projekt állami képviselője, a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. elképzeléseivel. Január 21-én az iskola egyik tantermében projektindító megbeszélést tartott az állami ügynökség, a Váci Tankerület, az iskola igazgatónője, a felkért tervező képviselője valamint Kismaros polgármestere és főépítésze. A megbeszélés az építkezés szükségleteire és a lehetséges helyszínekre és igényekre szorítkozott.
Az iskolaépítést megvalósító Beruházási Ügynökség a nyár közepéig kell hogy elkészítse a megvalósíthatósági tanulmányt – közölte az ügynökség képviselője, Almási Gábor. Az iskolaépítésre az addig kialakult elképzelés alapján bólint rá a kormány, amennyiben annak minden részletével egyetért. Philipp Frigyes főépítész a Kikiáltónak azt mondta, hogy a tapasztalatok alapján az ilyen sokszereplős projekteknél a lehető legtisztább helyzetekkel érdemes előállni: megoldott telek és földhivatali ügyek, az építkezés megkezdéséhez biztosított infrastruktúra és reális, pontos megvalósíthatósági tervek.
A tankerület és a polgármester korábbi egyeztetése, illetve az iskolai helyiségeket meghatározó szabvány alapján a tantermek, szaktantermek, nyelvi labor, a közösségi és a pedagógusokat kiszolgáló helyiségek valamint a megfelelő méretű konyha és étkező, valamint a vizesblokkok összesen harmincnál is több helyiséget igényel.
A Beruházási Ügynökség szakemberei szerint a tanulmányterv – az előzetes információk alapján – az iskola elbontásával, új építésű iskolával valamint a tornacsarnok rehabilitációjával és felújításával számol. Azt ígérték, hogy figyelembe veszik a helyben megjelenő szükségleteket, tehát közösségi térrel, megfelelő méretű és kialakítású étkezővel számolnak. Neubauer Rudolf polgármester a megbeszélésen arról is beszélt, hogy a felépülő intézménynek a falu életében jelentős kulturális szerepet is be kell töltenie, ehhez a szabvány szerinti előírások mellett ésszerű többletmegoldásokban is gondolkodnunk kell.
Az iskolaépítés első szakasza tehát idén nyáron zárul egy megvalósíthatósági tanulmánytervvel. Ezt a kormány az őszi ülésszakban fogadhatja el. Ha az elbírálás pozitív, akkor megindulhat a kiviteli tervek elkészítése és elindul a közbeszerzési eljárás.
Az építkezésnek optimális esetben 2021 közepén lehet nekivágni, az átadást a jelen állás szerint 2023 szeptemberére tervezik.
Az Ügynökség képviselője nyilvánvalóvá tette, hogy a kormányzati forrás csupán az épület elbontását és az új épület felhúzását fedezi. Az önkormányzat dolga tehát az, hogy mire az építkezés elindul, megfelelően előkészítse a közműveket, amelyek már az új, lényegesen nagyobb kapacitású épület igényeihez igazodnak. Villany, víz, csatorna, gáz – mindenből kell annyi és olyan, amennyi az új épület igényeit kiszolgálja. Az iskola környékét, a forgalmi rendet vagy a szűk híd dolgát magunknak kell majd rendeznünk, a beruházás erre nem tér ki. Az épület bontása, a bontott anyagok elszállítása és néhány parkoló tervezése/kialakítása az épület közvetlen közelében beleférhet.