Utószó – A Házak, arcok, legendák…című könyv bemutatója után

0
1239

Azt hittem, hogy a szombati könyvbemutatóval lezártam az ügyet, de nem. Annyi ablak nyílt ki, hogy alig győzöm számolni, ezért ragadtam tollat.

Most a szó a köszöneté: mindenekelőtt azoknak, akik meséltek nekünk, és akik kinyitották a családi fotóalbumukat. A családtagjaimnak, akik közül egyet mindenképpen meg kell említenem: Sarolta lányom, az ő értő tudása és tapasztalata nélkül a terv csak terv maradt volna.

Aztán azoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a könyv: Philipp Frigyes és Kühn Péter építészeknek, akik talán nem is nagyon tudják, hogy szemléletük mennyire inspirált a könyv megírására. Erdővölgyiné Zachinger Melittának, aki simította előttünk az utat, Buzásiné Delacasse Ivettnek, Hantosné Reviczky Dórának, és még néhány embernek, akik a szöveggel birkóztak. A múzeumnak, ahol ráleltünk a házakhoz tartozó néhány hiányzó képre. A Flamich család tagjainak, akik nagyszerű kiállítást varázsoltak a rendezvény köré. A Nachtigall kórusnak, hogy megalapozták az est hangulatát szerenádos lemezükkel. A Köménymag nyomdának, amely gyönyörű kiadványt készített a rendelkezésre álló fotókból és a kéziratból. A művelődési ház dolgozóinak, akik gördülékennyé tették a napot.

És természetesen mindazoknak, akik eljöttek, és megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel.

Azt beszéltük utána, hogy megérte.

Ha ilyen levelet kap az ember, akkor meg különösen:

“Gratulálok a szép könyvhöz. Szerintem is  nagyon fontos, és jó érzés minden közösségnek ismerni a saját múltját. Kár lett volna, ha ezek a régi történetek, ismeretek a feledés homályába vesznek. Még, számomra is (…) érdekes és izgalmas olvasgatni, és nézegetni a régi képeket, s felfedezni az ismerősöket. FB.”

Végvári Györgyi

A könyv 2018. december 15-én, a kismarosi karácsonyi vásáron kapható lesz.

A fotókat Néder Katalin és Balogh András készítették, a közreműködést nekik is köszönjük!