Végre van egy graffitizőnk, Kismaroson!

0
823

Településünkön sok minden megtalálható, de igazi graffitizőnk eddig még nem volt. Most már ez a probléma is megoldódott. Lakossági bejelentés alapján derült fény egy újabb kismarosi csodára. Művészünk alkotásai a Rozmaring tér – Harkály utca – Szuttai dűlő – Vörösmarty utca – Ady Endre tengelyen tekinthetőek meg. Vonalvezetése alapján alkotónk fiatalabb, pályája elején járó, ennek ellenére mégis határozott és karakteres, művei könnyen beazonosíthatóak, felismerhetőek.

Egyik első, korai munkája a Kiskert utcai saroknál látható. A mű egyértelműen még kiforratlan, a későbbiekben megfigyelhető lendületes vonalvezetés még nem tapasztalható.

Jóval érettebb grafika a temető térképre készített lehelet finom darab. E munka értékéhez különösen hozzá tesz az a tény, hogy az önkormányzat településüzemeltetési munkatársai eltávolították, így már csak képen tekinthető meg.

Bátrabb, erőteljes festékhasználat teszi remekművé, ezt az életműből kissé kilógó, a Szokolyai úti buszmegálló ékességének számító munkát. A rajongók számára talán elkeserítő információ lehet, hogy ez a munka is hamarosan már csak az éterben lesz megtalálható.

Szinte csipkefinomságú remek, a Harkály utca elején.

Ez a magántulajdonban álló, az alkotó talán legtermékenyebb időszakában készült mű bizony vonzza a tekintetet, megbabonázza az elmét.

Az életmű csúcsának mindenképpen a vasútállomást díszítő freskó párt nevezhetjük, ahol az aranyszín és a komorabb feketeség óvó szárnyakként veszi körbe a bezúzott kijelzőt. Pazar alkotás. Utóbbi remekmű már a falun túl is rajongótábort szerzett, Vácról már intenzíven érdeklődnek az alkotó iránt…

Kismaros Község Önkormányzata mindenképpen szeretne személyesen is gratulálni az alkotónak, így kérjük, akinek van információja róla, vagy esetleg munka közben látja, jelezzen a 06 80 / 627 727 -es ingyenesen hívható zöldszámon.

Ugyanezen a számon, a kettes melléket választva, a közterületfelügyelet – mezőőrség részére lehet jelezni, amennyiben szokatlan, vagy nem kívánatos eseményt, veszélyes kutyát, gyanús járművet észlel valaki Kismaroson.