Wado Európa-kupa: 3 bronz, 1 ezüst a kismarosi mérleg

0
906
A Torony SE kismarosi csapata

November 2-án a monori sportcsarnok adott otthont a 47. Wado Európa-kupának. Márciustól három fordulón át tudtak bizonyítani karatékáink, ennek gyümölcse lett az indulás joga a nemzetközi megmérettetésen.

A nyári edzőtáborok és a szeptembertől-októberig tartó reggeli edzésmunka hosszú út volt számunkra. Lelkiismeretes teljesítményt nyújtottak egész évben a gyerekek, több alkalommal vettünk részt közös edzéseken. Szaksportpszichológusunk, Kovács Krisztina fejben, a bírói nézetek és értékelési szempontok tekintetében Hajdu Ádám volt segítségünkre.

Hatan vettünk részt a versenyen, Kunya Panka Virág formagyakorlatban a 7. helyen végzett, Keserű Gergely Márton vigaszágon sajnos alul maradt (1:3), így az 5. helyen fejezte be a versenyét. Fontos kiemelnem, hogy mindketten először vettek részt Eb-n. Panka mesterkatával kezdett és tovább  is jutott, de a második körben 1:4 arányban alul maradt, majd a vigaszági mérkőzésen ellenfele szintén jobbnak bizonyult, így a 7. helyen zárt.

Prétor Máté Csaba számára nem alakult szerencsésen a verseny, az első körben egy fejsérülést követően nem tudta folytatni a versenyt, míg Márk Anna Ajándék kategóriájában a 3. helyen végzett.

Lucza Gergely skót ellenfelével szemben az első körben 1:0-ra nyert, majd a második körben megszerezte a vezetést az ír versenyző ellen, akinek sikerült 2:0-ról, 2:4-re felhoznia a mérkőzést. Ekkor még 20 másodpercünk volt, hogy a döntőbe jussunk: komoly lélekjelenlétnek és higgadtságnak lehettünk szemtanúi, ahogy Gergő a hibáját felhozta 3:4-re, ekkor még 11 másodperc volt hátra. A feszült mérkőzés vége előtt Gergő betalált és 4-4 re visszahozta az összecsapást, és mivel a küzdelem elején ő szerezte az első pontot, sikerült a döntőbe bekerülnie. A döntőben végül 0:2 arányban jobbnak bizonyult ellenfele, így Gergő a dobogó 2. fokára állhatott.

Csapat versenyszámokban is sikerült kvalifikálni a kismarosi karatésoknak. Gergő a junior csapat részét képezte, amely hosszú küzdelmeket követően a harmadik helyről lecsúszva végül az 5. helyen végzett.

Lányainkra is büszkék lehetünk, Márk Anna Ajándék a junior női csapatban képviselte Magyarországot, míg Lucza Bernadett a felnőtt női csapatban jeleskedett. Mindketten csapatukkal a dobogó 3. fokát ékesítették.

Összességében a magyar válogatott számára nem volt könnyű verseny, ugyanis aranyérmek egyenlő aranyában születtek a svájci válogatottal, így az ezüstérmek száma hozta el nekünk az összesített kupát.

Szeretnék gratulálni minden versenyzőnek! Egy hosszú felkészülésen vagyunk túl és egy komoly versenyt zártunk le. A rengeteg befektetett munkát senki nem tudja elvenni, ahogyan az élményeket sem, melyek gazdagítják jellemünket.

Szeretném megköszönni első körben a szülőknek az odaadó támogatást, hisz nélkülünk nem jöhetett volna létre a kapcsolat a gyerekek és a karate között.

Továbbá köszönjük a Málnalevél Patikának, a Spoljaric Kft.-nek az egész éves támogatást, a Kismarosi Művelődési Háznak az edzés helyszínek biztosítását és természetesen Kismaros Község Önkormányzatának az anyagi támogatást, mely nagymértékben hozzájárul a fejlődésünkhöz.

Köszönjük Magyarország, köszönjük Kismaros!

Kelemen Ákos

Fotók: Pillanat Stúdió