Ballagás a Vilcsekben – a suliban is elköszöntek a „nagyok”

0
498

Hát idén is megtörtént.
Ugyanúgy, mint minden évben, mégis mindig más.
A forgatókönyv ugyanaz – sorfal, iskolabejárás, kivonulás, Himnusz, beszédek, díjak, Szózat, vége. Na és persze az öröm és a szomorúság, a várakozás és az izgalom furcsa egyvelege a levegőben.
A főszereplők viszont mindig mások – ettől lesz minden ballagás egyedi, és megismételhetetlen.

Idén két osztály is volt a végzős évfolyamon, összesen 34 diák ballagott el a Vilcsek Gyula Általános Iskolából.
Az osztályfőnökök Rácz Richárd Péter (8.a) és Rusvay Balázs (8.b) voltak.

Az eseményt Zeleiné Orosz Borbála nyitotta meg, majd a virágátadás, és a hetedikesek búcsúzása következett. Révuti Boglárka és Szalay-Moór Manna beszédet mondtak, Bogár Viktor, Horváth Nóra és Márczy Erik pedig Szabó T. Anna Útravaló című versét olvasták fel.

A nyolcadikosok nevében Sárosi Anna Karina, Nagy Ízisz, Pásztor Ábel, Dömötör Abigél, Beja Janka, Molnár Zsóka, Ábrahám Lilla, Lévai Mirjam és Dékány Alexa köszönt el az iskolától, társaiktól, pedagógusoktól. Sok szép emléket osztottak meg, mosolyt és könnyeket csalva az arcokra.
Az iskola zászlajára is felkerültek a végzős osztályok szalagjai, melyeket Zsolnai Flóra, Zeke Győző, Tóth Kinga és Fuchs Norman tűztek fel.
A díjátadások előtt Dr. Törőcsikné Kardos Emőke intézményvezető elköszönő beszédét hallgathatták meg a ballagók.

  • Az Kismarosi Oktatásfejlesztési Alapítvány díját dr. Dabóczi Ákos adta át Molnár Zsóka
    8.b osztályos tanuló részére.
  • A Német Nemzetiségi Önkormányzat díjait Juraszik Réka 8.a osztályos tanuló kapta, a nemzetiségi programokban való aktív részvételért. Ezeket Erdővölgyi Emil Sándorné, az NNÖK elnöke adta át.
  • A magyar nyelv és irodalom területén kiemelkedő teljesítményért járó elismerést Dr. Törőcsikné Kardos Emőke intézményvezető a 8.b osztályos Tóth Kingának adta át.
  • Kiemelkedő sportteljesítményéért a Kismarosért Közalapítvány nevében Bonifert Györgyné és Pálmai Károlyné jutalmazta Rimóczi Andrást, és Zeke Győzőt a 8.a osztályból, valamint Szépvölgyi Dalmát a 8.b osztályból.
  • A Börzsönyi Borostyán Vadásztársaság Földtulajdonosainak díját Balog Dalma kapta, amit Poldauf Gábor elnök adott át.
  • Kitűnő tanulmányi eredményéért könyvjutalmat vehetett át a 8.a osztályból: Balog Dalma, Juraszik Réka, Szerencsés Dobi Lara Lilla, a 8.b osztályból: Beja Janka, Molnár Zsóka, Tóth Kinga.

A Szülői Szervezet nevében Rabb Zsuzsanna köszönt el a ballagó diákok szüleitől. A sokéves segítséget virággal köszönték meg Rigó Orsolyának, Géczi Dorottyának, Farkas Zsanettnek, és Drobinoha Ágnesnek. Idén, rendhagyó módon két diák munkáját is elismerték, akik „tűzön-vízen át” segítették a szülők munkáját. Ők pedig Rimóczi András, és Farkas Huba voltak.

Az esemény végén a nyolcadikosok (szigorúan környezetbarát tanúsítvánnyal rendelkező, biológailag lebomló) lufikat eresztettek szabadon, ezzel is szimbolizálva a búcsúzást az elmúlt időszaktól.

Fotó és szöveg: Fridrik Klaudia Bernadett

Végezetül pedig álljon itt egy vers, amit a 8.a osztályos Sárosi Anna Karina írt erre az alkalomra:

Egy korszak vége

Itt a vége, fuss el véle
Szokták mondani
Mint egy jól véget ért gyerek mesébe

Mesének is mondhatnám
De inkább rémálom
Hogy ez is véget ért
Mint minden más e világon

8 év
Sok különböző tanár
De mégis… egy osztály

Sokan úgy gondolják
„Úristen itt van végre”
De én úgy vagyok vele
Lehetne még 1 év…

Fut az idő
Sőt szinte rohan
Megállítani nem lehet
De hadd menjen ha már mehet