Átadták a Királyréti Kirándulóközpontot

0
1350

Dr. Nagy István agrárminiszter adta át ünnepélyes keretek között az Ipoly Erdő Zrt. beruházásaként megvalósult, Királyréti Kirándulóközpont épületét március 21-én.

Az agrártárca vezetője el mondta, hogy meg kell ismertetni és meg kell szerettetni a természet értékeit a társadalommal, ennek érdekében a minisztérium a Bejárható Magyarország program keretében jelentős fejlesztéseket hajtott végre az állami erdőkben. Hozzátette, hogy ennek eredményeként az erdők „a leglátogatottabb turisztikai attrakciók közé emelkedtek”.

(Nagy István [j2], Rétvári Bence [j4], Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár [b2], Kiss László [b], Némethné Pintér Csilla [j3] és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke [j] átvágja a nemzeti színű szalagot – fotó: Aradi Szilveszter)
Az agrárminiszter kitért arra, hogy a minisztérium következő feladata az ökoturisztikai fejlesztések hálózatának kialakítása. Ennek érdekében összehangolják az erdőgazdaságok és a nemzeti park igazgatóságok fejlesztéseit és együttműködnek az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hivatalával, valamint a Magyar Természetjáró Szövetséggel.

Dr. Nagy István agrárminiszter – Fotó: Aradi Szilveszter

A Királyréti Kirándulóközpont fejlesztése 228 millió forintba került, ebből 153 millió forint a VEKOP-4.1.1-15-2017-00006 “Gyalogszerrel felfedezni a Börzsöny turisztikai termékkínálatát” projekt támogatási összege volt, a fennmaradó részt az erdészet biztosította önerőből.

„Fontosnak tartjuk az épített örökség megóvását, megőrzését. A jelenlegi fejlesztés lehetővé tette, hogy a 150 éves, egykori uradalmi iskolát, mely később erdészlakként is működött, ma a közjólét és a turisztika szolgálatába állítsuk” – mondta az átadó alkalmával Kiss László az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója.

 

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója – Fotó: Aradi Szilveszter

„A Királyréti Kirándulóközpont átadásával nem állnak meg a fejlesztések a Társaságnál, tovább dolgozunk azon, hogy a pihenni vágyók előtt még szélesebbre tárjuk erdeink kapuit, hiszen ma már, az erdővagyon kezelése mellett az erdészek egyik fontos feladata az erdők természeti, kulturális és történelmi értékeinek megőrzése és bemutatása. Szeretnénk olyan szolgáltatást nyújtani, mely hozzájárul a szabadidő egészséges, tartalmas eltöltéséhez. Ezért is vagyunk büszkék a ma átadott Királyréti Kirándulóközpontra” – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is megköszönte a munkát minden résztvevőnek, és kiemelte azt az örvendetes tényt, hogy a Börzsöny egyre népszerűbb lakó- és kirándulóhely, még a külföldiek körében is. Tőle tudhattunk meg azt a kevésbé közismert tényt is, hogy a szarvasok közül is az utóbbi években egyre többen választják lakóhelyüknek a magyar erdőket, létszámuk ma már százezer felett van.

Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője – Fotó: Aradi Szilveszter

Az államtitkár elmondta: fontos, hogy az erdei iskolák, a táborozások a tanévek rendes részeivé válnak, ezért is jelentős a tavaly indított Csodaszarvas program, amely lehetővé tette 698 iskola 6500 tanulójának, hogy több éjszakát töltsön erdei szállásokon, természeti környezetben. Az idén szeretnék a program támogatását 7700 gyermekre kiterjeszteni.

A beruházás során az épületben egy múzeumi részt alakítottak ki, emellett megnyitottak még egy erdei boltot és egy kávézót is.

A múzeum gazdálkodástörténeti bemutatóhely, mely a környék gazdag múltjával, az itt folytatott bányászat, vaskohászat és erdőgazdálkodás történeti emlékeivel ismerteti meg az érdeklődőket. Kőzetbemutató, filmek, vasút és drótkötélpálya modellek, valamint a középkori vasfeldolgozást bemutató elmés szerkezet várja a kirándulókat.

Némethné Pintér Csilla, Szokolya polgármestere is köszönetét fejezte ki mindazok felé, akiknek a munkájával megvalósulhatott a település területén a fejlesztés, külön megköszönte Ruff János Királyréti erdészetvezető munkáját. Kérését fejezte ki, hogy a jövőben, amennyiben a források rendelkezésre állnak, a Királyrétre vezető országút felújítása is kerüljön majd terítékre.

Ruff János Királyréti erdészetvezető és Némethné Pintér Csilla, Szokolya polgármestere – Fotó: Aradi Szilveszter

Az épületet Gáspár István atya, nagymarosi plébános szentelte fel.

Gáspár István atya – Fotó: Aradi Szilveszter

Az esemény fényét a szokolyai Cseh Péter általános iskola diákjai, szép furulya muzsikájukkal emelték.

Szokolyai furulya kvartett – Fotó: Aradi Szilveszter

A megnyitó végén három, a jövőben árnyat adó hársfát ültettek el.

Az eseményt a közeli települések polgármesterei, többek között Ferenczi Györgyi Szob polgármestere, Petrovics László Nagymaros polgármestere, Grauszmann György Verőce polgármestere, Rományik Ferenc Ipolydamásd polgármestere, Neubauer Rudolf Kismaros polgármestere és a Szobi Járási Hivatal vezetője Kempfné dr. Dudás Hilda is megtisztelte a jelenlétével.

További képek a kirándulóközpontról:

Fotók: Aradi Szilveszter