Gázrobbanás a Szokolyai úton

0
517
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Robbanás történt egy melléképületben a Szokolyai úton, egy ember súlyosan megsérült. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a robbanást egy gázpalack szivárgása okozta. Csámpai Attila közölte, hogy a detonáció egy, a lakóépülethez épített melléképületben történt, a robbanásban a lakóház is súlyosan megrongálódott. A lakók az épület emeletén rekedtek. A két gyermeket és a két felnőttet a tűzoltók sértetlenül hozták ki az épületből. A balesetben egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentők előbb a helyszínen látták el, majd kórházba szállították.

A szomszédos épületekben szintén keletkezett kár, ablakok törtek be, cserepek estek le, de a károk felmérése statikus bevonásával jelenleg is tart. A váci tűzoltók továbbra is vizsgálják a romokat és a szomszédos épületeket is.

Kismaros polgármestere, Neubauer Rudolf és Huber Attila településkoordinátor, valamint Konrád László falugazda is a helyszínen vannak, hogy a megrongálódott épületek tulajdonosainak gyors segítséget nyújtsanak. A településkoordinátor elmondta, hogy az önkormányzat minden segítséget megad a romok eltakarításában és a helyreállításban.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA