Három érmet hoztak el a kismarosi karatékák a Diákolimpiáról

0
1358

A Torony SE Kismaros karatékáinak szinte minden hétvégén van lehetőségük megmutatni tudásukat.

IMG_4363

Október 30-án Wado Kai Utánpótlás Bajnokságon vettek részt a fehér, illetve színes öves gyerekek. A versenyen közel 200 karatéka mérte össze tudását, összesítésben a Torony SE szerezte a legtöbb pontot, amihez a Kismarosi karatésok 17 bronz, 6 ezüst és 12 aranyéremmel járultak hozzá.

IMG_4345November 5-én WKF Karate Diákolimpián vettünk rész három lelkes karatékával.
A WKF versenyeken elért eredményekre nagyon büszke vagyok, ugyanis ezekre a Magyarországon létező összes stílusból érkeznek sportolók.
A 8-9 évesek +30 kg-os kategóriájában Kunya Panka Virág nyolc versenyző közül a harmadik helyen végzett. Panka rendszeresen részt vesz WKF és stílus versenyeken, melyekről nagyon szép eredményekkel tér haza.
Lucza Gergely a 12-13 évesek +57 kg-os kategóriájában szintén a harmadik helyen végzett, kilencfős csoportjában egy vesztes és két győztes küzdelemmel érte el eredményét.
Prétor Máté Csaba a 12-13 évesek -57 kg-os kategóriájának döntőjében sajnos egy ponttal kikapott, így a csodálatos második helyen végzett. IMG_4339Nagyon büszke vagyok az elért eredményekre, sok munka és szorgalom áll a sikereink mögött. Köszönöm a támogatást  Kismaros Község Önkormányzatának, a Kismarosi Művelődési Háznak, illetve a Málnalevél Patikának, de természetesen hálás vagyok a szülők kitartásért is.

IMG_4366

November 12-én Svájcban Márk Anna Ajándékkal és Darányi Tírával a 44. Wado Karate Európa-bajnokságon veszünk rész.

Sok sikert és rengeteg szurkolót kívánunk nekik!

Kelemen Ákos