A közösségi ház ablakaiban még november 23-án is büszkén virítottak a muskátlik. (Hiába!- ilyen enyhe, langyos őszünk, mint az idei, régen volt már!)
A sötétedés nem zavarta, a betérőt: a kapu világítása udvariasan felvillant, majd kialudt, ha már megérkezett a vendég (hiszen takarékos időket élünk!).
A házban világossá vált: Kismaroson zajlik az élet! A hely történészei (helytörténészek!),- cserepeik, textíliáik, árkusaik fölé hajolva elemezték a múltat, hogy aztán a köz megbecsülésének átadhassák, kiállíthassák a faluban fellelt kincseket.
Egy másik helyiségben karatés ruhában birkóztak az ifjak, öveik színéből jól látszott, nem kis eredmények birtokosai lehettek.
A könyvtár olvasótermében pedig egyre többen lettünk, minden szék foglalttá vált.
Körömi Ferenc könyvbemutatójára érkeztünk.
Harmadjára ismerkedhetünk meg Körömi Ferenc köteteivel. Ez, a harmadik, talán a leggazdagabb, legteljesebb. A címadás ( „ÉDESANYÁM TITKA”) is sejteti, az emlékezés, tisztelgés, továbbadás erkölcsi parancsolatát.
A versek többsége a szeretet nyelvén fogalmazódott. Megrendítően szép versek születtek a szülőkről, szülőföldről, tájakról, régen volt eseményekről, de olvashatunk büszke apai -nagyapai örömökről, felelősségekről, házastársi hűségről, művészek és művészetek megbecsüléséről…..
Körömi Ferencet szeretik, ismerik a kismarosiak. Több évtizede annak, hogy a nyarakat családjával együtt itt tölti a Duna utcában. Tagja a Nyugdíjas Klubnak, a Pingpong „szakosztály” pedig az ő udvarában talált otthonra. Ő maga is „félig kismarosinak” mondja magát. Ezért verseiben Kismaros kiemelt helyet kapott.
„Tavasz Kismaroson” című versének utolsó sorai is igazolják kötődését!:
„Szívemből kívánom, hogy e békés tájra
Boruljon az égből az Isten áldása”
Isten áldásával köszöntjük a 82 éves költőt, s kívánjuk hogy negyedik kötetét is együtt ünnepelhessük, itt Kismaroson!
Varga Zoltánné (Wiedermann Erzsébet)
