Ahogy korábban itt írtuk, nem igazán látszott a kismarosi iskolaépítés projektjén a haladás. A megvalósítás korábban lefektetett sarokpontjai közül éppen a munkaterület-átadás jött volna június harmincadikán. Ez azt jelenti, hogy az iskola épületét kiürítve, a szerződésnek megfelelően átadja a tankerület és az önkormányzat a kivitelezőnek.
Az átadás-átvétel azonban a hónap végén biztosan nem fog megtörténni. A projektet felülvizsgálja a kormány, ezért a megvalósítást felfüggesztették – közölte a Váci Tankerület a Kikiáltóval.
Azt írják, hogy a felfüggesztés a felülvizsgálat végéig tart és nem jelenti automatikusan a projekt meghiúsulását. Azt azonban biztosan jelenti, hogy a gyerekek szeptemberben a mostani épületben kezdik meg a tanévet.
A levél szerint nincs biztosítva a forrás, arra azonban nem térnek ki, hogy a teljes projekt ára hiányzik, vagy csupán egy részéhez kell némi plusz pénz. Úgy tudjuk, hogy a konténeriskola telepítésének költségét kell valahogy előteremteni, az új iskola épületének felhúzásához és felszereléséhez megvan a forrás.
A tankerület levele: