Az elmúlt négy napban többször is változott a helyzet a március 8-tól életbe lépő járványügyi szigorítások kapcsán. Az első hivatalos információk szerint az iskolákban digitális oktatásra térnek át és nem fogadnak felügyeletre sem gyerekeket, míg az óvodákban rendkívüli szünetet rendelnek el április 7-ig.

Az óvoda és iskolazár hossza nem változott, azonban a zárás feltételei enyhültek. Éppen ezért a

Az önkormányzatok kérésére az  óvodák a rendkívüli szünet idején és az iskolák a digitális oktatás ideje alatt a szülő kérésére felügyeletet biztosítanak a gyereknek.

 

A vonatkozó friss kormányrendelet szerint ezt elektronikus úton kell kérvényezni. A rendelet arra is kitér, hogy lehetőség szerint a gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel – vegyék igénybe

A közétkeztetést az önkormányzat biztosítja azoknak, akik igényt tartanak rá.

 

Ezt szintén az intézmények felé kell jelezni.

A Kis Morgó óvoda vezetőjének ma reggeli közleményét változtatás nélkül közöljük:

Kedves Szülők!

A Magyar Kormány 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelete a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról, valamint az emberi erőforrások miniszterének 17/2021 (III. 5.) EMMI határozata a köznevelési intézmények működését érintő egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről az óvodák működésére vonatkozóan, rendkívüli szünetet rendelt el 2021. március 8. hétfőtől kezdődően 2021. április 7-ig. A rendkívüli szünet utáni első munkanap 2021. április 7.

A Kismarosi Kis Morgó Óvodában ez idő alatt rendkívüli szünet van érvényben.

A Kormány 111/2021. (III. 6.) Korm. rendelete alapján az óvodákban elrendelt rendkívüli szünet ideje alatt, a szülő, törvényes képviselő kérelmére az intézmény gondoskodik a gyermekek napközbeni felügyeletének megszervezéséről. A szülő, törvényes képviselő kérelmét elektronikusan is benyújthatja az intézmény vezetőjének /kismorgoovoda@gmail.com/. Tekintetettel arra, hogy a járvány a nevelési intézményekben is terjed, kérjük a szülőket, hogy gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel – vegyék igénybe. 

A gyermekek étkeztetését a veszélyhelyzet ideje alatt továbbra is biztosítjuk. Az étkezés megrendelése a megszokott módon, a Házirend előírásainak megfelelően történik.

A pedagógiai szakszolgálati intézmények és az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózatok, tevékenységüket elsősorban a személyes találkozást helyettesítő, a helyi viszonyokhoz igazodó alternatív technikák alkalmazásával valósítják meg.

Ritzl Erika

intézményvezető